A Videoton kiütötte a Győrt

image

Lejátszották az elődöntőbe kerülésért zajló párharcok első meccseit a Magyar Kupában. A legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés a Videoton – Győr találkozó volt.
Mindkét együttes a dobogón telelt az NB I-ben. A végeredmény talán túlzó, nem volt ekkora különbség a csapatok között, de a vendégek hibáit könyörtelenül megbüntette a Vidi. Az első és az utolsó gólban egyértelműen benne volt Molnár Péter, a Győr második számú hálóőre. Walter találatánál tulajdonképpen ő adta a gólpasszt, a hosszabbításban pedig rosszul mozdult ki kapujából, Gyurcsó átemelte fölötte a játékszert, amit Torghelle közvetlen közelről továbbított a vendégek hálójába.
A meccs után Csertői Aurél a Sport TV-nek elmondta, hogy sokat hibáztak, és ezt a Videoton, jó csapat lévén, ezeket ki is használta. Véleménye szerint nincs ekkora differencia köztük és a piros-kékek között, de sokat kell javulniuk a visszavágóig.
Paulo Sousa értelemszerűen elégedett volt csapata teljesítményével, bár érzése szerint nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem.
Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Videoton – Győri ETO 5-1 (2-0)
G.: Walter Lee (18.), Nikolics (38. – 11-esből), Sándor (48. – 11-esből), Oliveira (66.), Torghelle (92.) ill. Windecker (85.)
Korábbi eredmények:
Kaposvár – DVSC-TEVA 0-1
Bajai LSE – Újpest 1-3
Békéscsaba – MTK 0-3
A visszavágókat március 13-án és 14-én rendezik.