A Vidi már nem kakukktojás

A bajnoki fordulók után jelentkező sorozatunkban először számolhatunk be arról, hogy az összes NB I-es csapatban pályára lépett U20-as játékos. A Videoton volt az utolsó beszálló. A forduló legjobbja Sallai Roland és Lenzsér Bence volt.

Nagy-Pál Tamás Túl vagyunk a negyedik fordulón, és gyorsan meg is dőlt a szezonrekord az NB I-ben, az ugyanis eddig még nem fordult elő, hogy mindegyik csapatban pályára lépjen U20-as játékos. A Videoton volt eddig a kakukktojás, és a kezdőben ezúttal sem kapott szerepet fiatal, de Sejben Viktor (18) legalább nyolc percre pályára léphetett. Sok öröme nem volt benne, nem úgy Nagy Ádámnak (20), aki ezúttal is jól mozgatta 90 percen keresztül az FTC játékosait, és 3-1-es győzelmet ünnepelhetett.

Lenzsér Bence

Lenzsér (96) nagyon magabiztos volt  •  Forrás: honvedfc.hu

A Békéscsaba a Vasast fogadta újoncrangadón (0-2) Viczián Ádámmal (19) a soraiban, akinek szűk fél óra után el kellett hagynia a játékteret, mert fejsérülést szenvedett. A helyére Szalai Dániel (18) állt be. Angyalföldi oldalon Osváth Attila meglepetésre kimaradt a kezdőből, nem úgy Vida Máté (19) és Berecz Zsombor (19), aki végre úgy játszott jól, hogy még az eredmény is jött. Főleg Vida, akinek rengeteg jó beadása volt, az egyik után Remili gólt is szerzett. Az utolsó percre a mindössze 17 éves Murka Benedek is beállt a piros-kékekhez.

Az MTK tönkreverte a Diósgyőrt (5-0), melyben Varga Szabolcsnak (20) is nagy szerepe volt azzal, hogy piros lapot harcolt ki. Bár sokat nem kellette tennie érte, Kovács Gábor gyakorlatilag lekaratézta őt – olyannyira, hogy le is kellett cserélni, Gera Dániel (19) állt be a helyére. A másik oldalon Nemes Milán (18), már másodszor volt kezdő, míg Kitl Miklós (18) bő fél órára szállt be. Lefelé egyikük sem lógott ki a csapatból – bár az borzasztó nehéz is lett volna.

A Paks tökéletes helyzetkihasználással nyert 3-1-re a Budapest Honvéd ellen. Kővári Róbert (19) nagy munkát végzett a középpályán, de még őt is túlszárnyalta Lenzsér Bence (19), aki hátul átjátszhatatlannak bizonyult, profi módon dolgozott. A kispestiek részéről Bobál Dávid (19) ismét kezdett. A versenyfutásokat általában most is megnyerte, viszont a helyezkedéssel neki és a teljes védelemnek is komoly gondjai voltak. Messze nem ez volt idén a legjobb meccse.

SZAKÉRTŐNK: Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője
„Kővári és Lenzsér is jó teljesítményt nyújtott, nem véletlenül vált alapemberré mostanra. Bence ráadásul fiatal kora ellenére felelősségteljes poszton játszik. Természetesen vannak még hibái, de azok a rutintalanságából fakadnak. Ha ebben az ütemben fejlődik tovább, komoly játékos válhat belőle.”

Az Újpest az egy pontnak is örülhetett otthon a Puskás Akadémia ellen (2-2). Sallói Dánielnek (19) sem ez volt az idei csúcsmérkőzése, nem jött be neki semmi a kapu előtt. Az őt váltó Tóth Patrik (19) viszont ügyesen mozgott.

SZAKÉRTŐNK: Sallói István, volt válogatott labdarúgó, Sallói Dániel édesapja
„Mélyen védekezett a Puskás, ezért nagyon kevés helye volt Daninak, nem mindig jött össze, ha mutatta magát.  Volt már ennél jobb meccse is idén. Egyszerűen oldotta meg a helyzeteket, kicsit több kellett volna tőle. De sebaj, a következő feladata az lesz, hogy fel tudjon állni egy-egy rosszabb találkozó után is. Patrik viszont nagyon jól szállt be a helyére. Egy-két ismerkedő passz után rögtön hozzá tudott tenni a játékhoz, veszélyes volt.”

Sallai Roland1

Sallait (bal szélen) ünneplik a társak  •  Forrás: pfla.hu

A forduló fiatalja felcsúti oldalon játszott, hiszen Sallai Roland (18) (címlapfotó: pfla.hu) gyönyörű gólt szerzett, amellyel egyenlített, még a szünet előtt, és egyértelműen megrogyasztotta az ellenfelet, hiszen a hosszabbításban öngólt is összehoztak a lila-fehérek.

SZAKÉRTŐNK: Sallói István, volt válogatott labdarúgó
„A Puskás mély védekezése miatt rá is több feladat hárult hátul. A fejese klasszisgól volt. Van esze a focihoz, hiszen nem szétfejelni akarta a kaput, hanem a kapus mozgásával ellentétben bólintott, csak a pontosságra figyelt. Nem véletlenül ennyire gólerős. Gyerekkora óta ismerem, mert apukájával sokszor eljött Siófokra, s már akkor is toronymagasan kiemelkedett a társai közül.”

A forduló legnagyobb meglepetését a DVSC szolgáltatta azzal, hogy otthon kapott ki a Haladástól (0-1). Bereczki Dániel (20) kezdett, volt is helyzete az első félidőben, ahogy a helyére beálló Balogh Norbertnek (19) is, gyönyörű kapáslövését azonban a nála éppen 20 évvel idősebb Király Gábor védte. A szombathelyi gárdában Németh Márió (20) agilisan játszott, a hajrában szép szóló után a meccset is végképp eldönthette volna, de nem tudott kifogni a debreceni kapuson.

HÉTRŐL HÉTRE
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
Kiemelkedett Sallai Roland, aki gyönyörű gólt fejelt a Puskás Akadémia színeiben az Újpest ellen, és Lenzsér Bence, aki tökéletes munkát végzett a paksi védelemben.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA

1. Viczián Ádám (Békéscsaba), Balogh Norbert (DVSC), Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás) 1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTÁK

1. Berecz Zsombor (Vasas), Lenzsér Bence (Paks), Bobál Dávid (Honvéd) 360 perc, 4. Sallói Dániel (Újpest) 325 perc, 5. Vida Máté (Vasas) 324 perc, 6. Balogh Norbert (DVSC) 315 perc, 7. Varga Szabolcs (MTK) 309 perc, 8. Osváth Attila (Vasas) 270 perc, 9. Sallai Roland (Puskás) 258 perc, 10. Németh Márió (Haladás) 209 perc, 11. Nagy Ádám (FTC) 206 perc, 12. Nemes Milán (DVTK) 180 perc, 13. Viczián Ádám (Békéscsaba) 176 perc, 14. Kitl Miklós (DVTK) 171 perc, 15. Szalai Dániel (Békéscsaba) 165 perc, 16. Kővári Róbert (Paks) 146 perc

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS