Kis családi vállalkozásként indult, a dinamikus fejlődésnek köszönhetően mára azonban a hazai és nemzetközi kajak-kenu sport meghatározó szereplőjévé vált a versenyhajókat gyártó Hódy Sport Kft. A szakma és a sportolók által is elismert cég évente közel 300 hajót értékesít, köztük a saját fejlesztésű, négy fő részére alkalmas mini kajakot, az MK 4-est.
Ezeket a gyermekeknek szánt versenyhajókat a világon egyedüliként a Hódy Sport gyártja. Különlegességük a speciálisan a legkisebbek számára tervezett hajótest illetve a belső szerkezet kialakítása.
A vállalkozás több mint 25 éve foglalkozik versenykajakok gyártásával és hazai, illetve nemzetközi értékesítésével, a kézműves hajóépítő mesterséget a legmodernebb technológiával ötvözve. A fejlesztések eredményeképpen évről évre bővíti termékportfólióját új, saját tervezésű, egyéni igényeket is kiszolgáló hajókkal. A tervek szerint pedig hamarosan hazánkban elsőként a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve már laboratóriumi körülmények között fejlesztik majd a legújabb kenukat.
A Hódy Sport a folyamatos innovációra törekedve 6 évvel ezelőtt felismerte, hogy a standard felnőtt K-4 kajak sem méreténél, sem kialakításánál fogva nem megfelelő a gyerekek technikai képzéséhez, ezért megterveztek és kifejlesztettek egy teljesen új hajótípust, a 4 személyes mini kajakot. Az MK-4 Dolphin névre keresztelt hajó hamar közkedvelt lett a 14 év alatti fiatalok körében és mára a cég egyik legkeresettebb típusának számít. A versenyzői és vásárlói visszajelzések alapján az idei évben továbbfejlesztették a konstrukciót: az új kialakítás amellett, hogy kényelmesebb, jobb hajódinamikai jellemzőkkel is bír, ami például a versenyek alkalmával lehet nagyon hasznos a gyerekeknek.
„Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az általunk készített hajók az igényes formatervezés mellett a hivatalos versenyfeltételeknek is maximálisan megfeleljenek. Büszkék vagyunk rá, hogy több hazai és nemzetközi bajnokságon is nagyon szép eredményeket értek el sportolóink a Hódy hajókban – gyermekek és felnőttek egyaránt. 2000-ben a sydney-i olimpián pedig Knut Holmann „Orca” típusú kajakunkban lett olimpiai bajnok mind az 500m-es, mind az 1000m-es férfi Kajak 1-es számokban, amit talán az eddigi legnagyobb sikerünknek tekintünk” – mondta el Szántai Richárd, a Hódy Sport Kft. cégvezetője.
A Hódy Sport a minőségi hajók gyártása mellett a kajak-kenu sportág elkötelezett támogatója is: fontos szerepet vállalt az utánpótlás-nevelésben azzal, hogy a Lambda-Com Kft-vel együttműködve minden évben három darab úgynevezett WebEye Vándorhajót adományoz a legrangosabb hazai korosztályos bajnokságok győzteseinek. A Kölyök IV. évfolyam leány kajakos, fiú kajakos és kenus bajnoka egy teljes évig használhatja a különleges sporteszközöket, amelyek minden évben új gazdára találnak. A kezdeményezés a híres csepeli piros hajók hagyományát éleszti újjá és nagy népszerűségnek örvend a fiatal tehetségek körében.
„Meggyőződésünk, hogy a kajak-kenu sportág sikere az utánpótlás-gondozásban rejlik, ezért évről évre segítjük a fiatalokat tehetségük kibontakozásában. 2011-ben a Szegeden megrendezett kajak-kenu világbajnokságon külön WebEye kupát szerveztünk a serdülő korosztály számára, 2012-ben és idén pedig az Országos Bajnokságon vándorhajók adományozásával támogatjuk a legtehetségesebb fiatal versenyzőket. Bízunk benne, hogy ez a kezdeményezés is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekekből később akár a jövő világ- és olimpiai bajnokai váljanak” – tette hozzá Szántai Richárd.