Ádám Martin: Pályafutásom csúcsa lenne, ha kijutnánk az Eb-re

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 18:09

A dél-koreai Ulszan Hyundai csapatában légióskodó támadó az M1 aktuális csatornának csütörtökön kiemelte, hétfőtől a válogatott minden tagja azzal a céllal vág neki az összetartásnak, hogy a soron következő két Eb-selejtező közül már az elsőn, a zárt kapus bulgáriai találkozón bebiztosítsák az Eb-részvételüket.

„Természetesen a hiányzókat nehéz pótolni, de elég erős a keretünk, és ha valaki valami miatt kiesik, akkor tudjuk helyettesíteni. Egy csapat vagyunk, és csapatként is kell továbbjutnunk, úgyhogy nem hiszem, hogy egyének fognak dönteni” – fogalmazott a csatár, akinek hétfőn volt a 29. születésnapja.

Hangsúlyozta, sokat dolgozik azért, hogy rendszeresen tagja legyen a válogatott keretnek, Marco Rossi szövetségi kapitánnyal pedig folyamatosan tartja a kapcsolatot, és örül neki, hogy az olasz szakember számít rá.

„Most is beszéltem már vele a kerethirdetés előtt és után is. Lehet, hogy én már tudom, milyen szerepem lesz a következő két mérkőzésen, de nem árulhatom el, vagy nem akarom elmondani. Majd meglátjuk” – nyilatkozta Ádám arról, hogy a bulgáriai, valamint a Montenegró ellen a Puskás Arénában sorra kerülő Eb-selejtezőn kezdő lesz-e, vagy sem.

A támadó arról is beszélt, nagy érvágásnak tartja, hogy a magyar szurkolók nem lehetnek ott Bulgáriában, de a zárt kapus mérkőzés előnyeként fogalmazta meg, hogy a pályán jobban hallják majd egymás hangját.

Klubcsapatáról elmondta, a nyári kisebb hullámvölgy ellenére végig stabil teljesítményt sikerült nyújtaniuk, ennek is köszönhető, hogy meg tudták védeni a bajnoki címüket. Saját teljesítményéről úgy vélekedett, hogy az lehetne jobb is, de minden versenysorozatot figyelembe véve nem elégedetlen a statisztikai mutatóival.

„Ebben a szezonban talán egy kicsit kevesebb labdát kaptam centerként, másképpen kellett egy picit futballoznom, mint az előző idényben, sokszor nem a befejezőcsatár szerepe hárult rám” – magyarázta. Hozzátette, az Ulszan vezetőedzője ragaszkodik hozzá, a téli átigazolási időszakban így szinte biztosan nem vált klubot. Szerinte ha máshol folytatja majd a pályafutását, a váltásra akkor is csak nyáron kerülhet sor.

A csoportjában veretlenül éllovas magyar csapat jövő csütörtökön Plovdivban Bulgária, három nappal később a Puskás Arénában pedig Montenegró ellen lép pályára, és ha a két meccsen egyetlen pontot szerez, a többi mérkőzés eredményétől függetlenül kijut a jövő nyári németországi kontinensviadalra.

Írta a Magyar Hírlap