Ajka-győzelem lelkes játékkal a Dózsa ellen

roplabda_0.jpg

Az ARC RSE hazai pályán 3:1-re nyert a Győri Dózsa SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 18. fordulójában. A juniormeccsen nagy csatában a kisalföldiek győztek 3:2-re.

Az elmúlt hetekben több rangadót is játszott az ARC RSE. A Vasi Sportakadémia és a Sümeg után a Győri Dózsa következett a sorban. Már az első játszma elején igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást a hazaiak (14:9), akik Fonyó Katalinra betegség miatt nem számíthattak. A vendégeket némiképp letaglózta, hogy a bemelegítés közben egyik játékosuk megsérült, és pályára sem tudott lépni. A játék valamennyi elemében uralta a játékot az ajkai csapat. Támadásban Náray, Wlassits és Nimsz is összhangban volt az iránytó Kelemennel, Poórné centerjátéka erőteljes, a szélső Szokol-Humay pedig ponterős volt. A játszma vége felé kapkodó és pontatlan mezőnymunka miatt magára húzta a vendégeket az ARC RSE (23:22), így maroknyi törzsközönségének a vártnál több izgalmat okozva sikerült csak megszereznie az első részsikert (25:23, 1:0).

A második szettben az első játékrész első felében mutatott összeszedett formáját hozta az Ajka (13:7) és végig vezetve, erőteljes támadásokkal apellálva szerzett újabb részgyőzelmet (25:13, 2:0). Irányítót cseréltek a hazaiak a harmadik játékrészben, amikor utolsó erőit mozgósította a Dózsa. Az ajkai feladó Mészáros igyekezete nem tudta kompenzálni a gyatra nyitásfogadást. Támadásban sem találta magát az ARC, s habár a továbbiakban Kelemen irányított (8:12), a négy-ötpontos győri előnyt nem tudta ledolgozni a hazai csapat, így szettet ajándékozott a Dózsának (18:25, 2:1).

Kezdőhatosával lépett pályára a negyedik felvonásban az ARC, s villámrajtot véve (10:2) különösen nyitásban és Kelemen által valamennyi ütőjét lendületben tartva, erőteljes támadásokkal alig negyed óra alatt szerzett meggyőző arányú részsikert (25:11) és megérdemelten mérkőzésgyőzelmet (25:11, 3:1).
 
NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 18. forduló
ARC RSE–Győri Dózsa SE 3:1 (22, 13, –18, 11)

A juniormeccsen az első szett elején kisebb előnyt szereztek a vendégek (7:10), amit további egy-két ponttal növeltek (18:22), s ez kitartott az első játszma végéig (22:25, 0:1). 18:18-as állásnál teljesen nyílt volt ismét a második játszma sorsa is, mégis kissé hitehagyottá vált a hazai együttes, így a győriek örülhettek a második részsikernek is (18:25, 0:2). Valamennyi ajkai a szezonbeli legjobb formáját mutatva tette a dolgát a pályán a következő 50 percben. Győzelembe vetett hitük révén tudtak hátrányból felállni. A harmadik etapban minden egy lapra feltéve, felszabadultan, ötletesen játszva indították a játékrészt. 17:17-es állásnál, tanulva az előző játszmából, jól sáncolva, és a liberó Simon által jól szervezett védekezéssel hétpontos részsikert arattak (25:18, 1:2).

Győzni akartak ezen a napon az ajkai fiatalok, s ezt demonstrálták a negyedik felvonásban is. Kolat és Szokol-Humay vezérletével bombázták a vendégek oldalát. Mihályfi mezőnymunkája sokat javult, Kun ponterős volt szélen (18:15). Végig vezetve, látványos mentésekkel tarkított labdamenetekből győztesen kikerülve egalizálták az eredményt az ajkaiak (25:22, 2:2). A döntő játszma elején kialakított négypontos előnytől szinte megijedtek a hazaiak (6:2), s oda is ajándékoztak egy-két pontot a vendégeknek. Kihasználták ezt a győri fiatalok, egy pontra közelítették meg az ajkaiakat (7:6). Nagyobb győzni akarás az ajkai oldalon látszott, de talán pont ez tette kapkodóvá az ARC RSE-t a fontos pillanatokban. A több mint másfél órás csata végéhez közeledve, 13:14-es állásnál a vendégek jutottak mérkőzéslabdához. Az ajkai támadást sikerült hárítaniuk, s értékesítették első mérkőzéslabdájukat (13:15, 2:3).
 
Junior: ARC RSE–Győri Dózsa SE 2:3 (–22, –20, 18, 22, –13)
 

XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.