Aktív védelem? Talán van egyszerűbb is…

F1

2016. szeptember 16. péntek, 19:54

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Az automatikusan felugró szélvédőt ambiciózus ötletnek tartja, de talán egyszerűbb megoldást is lehetne találni – így gondolkodik az idén saját fejvédelmi rendszert fejlesztő F1-es csapat főnöke.

A szingapúri hétvége első szakaszának egyik nagy újdonsága a legújabb elképzelés volt a fejvédelmet illetően. A korábbi Ferrari- és Williams-mérnök, Enrique Scalabroni egy különleges aktív védelmi rendszert dolgozott ki, mely elméletben már korábban is felmerült, de most először álltak elő konkrét tervekkel.

A rendszer, mely automatikusan érzékelné a vészhelyzetet, s egy két elemből álló „szélvédővel” zárná körül a versenyzőt néhány ezredmásodperc alatt, több problémára is megoldást jelenthet, így például az autók kinézetével és a versenyzők kilátásával kapcsolatos aggályokra. Christian Horner Red Bull-csapatfőnök szerint elsősorban az FIA-nak kellene döntenie ebben a kérdésben, de úgy tűnik, hogy egyszerűbb megoldást tartana kívánatosnak.

aktiv-szelvedo_1

„Érdekes koncepció, melyet elsősorban az FIA-nak kell megvitatni, s nem a csapatoknak. Egy ambiciózus elképzelés a tervek alapján, s talán egy egyszerűbb megoldással is elő lehet állni. Az mindenesetre pozitív, hogy zajlik a mozgolódás ebben a kérdésben. Mindenki roppantul komolyan veszi a biztonság kérdését, s fontos, hogy a megfelelő megoldást találjuk meg, ami minden olyan problémára megfelelő választ ad, amiért a versenyzők aggódnak, mint például a láthatóság.”

Ami az utóbbit illeti, Lewis Hamilton ma például igen pozitívan nyilatkozott erről a kérdésről.”

Forrás: www.formula.hu – RSS