Nagy küzdelem volt, de nem jutott elődöntőbe női csapatunk a junior Eb-n

noijunioreb201603

A hollandokat megszorította a Faragó-csapat, de győznie nem sikerült a junior Eb negyeddöntőjében. Az ötödik helyért mehet a csapat a tornán. 

noijunioreb201603

Fotó: EJC waterpolo

Nem sikerült bejutnia a legjobb négy közé junior válogatottunknak az Eb-n. A mieink a házigazda hollandoktól szenvedtek kétgólos vereséget. A következő mérkőzésünk a szerbek ellen játsszuk.

Faragó Tamás szövetségi kapitány:  „Jól játszottunk, a védekezésünk nagyon meg volt szervezve – dr. Faragó Tamás szövetségi kapitány. – Nem szeretek, nem is szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de meg kell említenem, hogy a mérkőzés közben a táblán álló 8-0-s kiállítás arány kiverte a biztosítékot… A végén 9-2-re hozták ki, ítéletek egy-egy büntetőt, ezt nem bírtuk el. Jellemző, hogy amikor a meccs közben megkérdezte az egyik bíró, mi bajom van, és én csak annyit mondtam, nézzen a táblára, a következő támadásunknál kaptunk egy link ötméterest… De ami fontos: a lányok szívvel-lélekkel tették a dolgukat, tényleg remekül védekeztek, Alda nagyszerűen védett, amit elterveztünk, többé-kevésbé végrehajtottuk. Ennyi volt ebben a meccsben. Azt mindenki tudta, hogy egy ilyen találkozón két-három góllal jobbnak kell lenni a hazai pályát élvező ellenféllel szemben a győzelemért – nos, ez nem volt meg. Tipikus egál-meccs volt, látványosnak is mondanám, csak gratulálni tudok a lányoknak, ezúttal nagyon profin játszottak.” – fejezte be a legenda a waterpolo.hu-nak.

Női junior Európa-bajnokság:

Magyarország–Hollandia 5–7 (1–0, 1–3, 1–2, 2–2)

További negyeddöntők:

Szerbia–Görögország 5–24

Spanyolország–Oroszország 15–13

Németország–Olaszország 7–22

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS