Alakul a keret

Két mérkőzést vívott a török korosztályos együttessel az U15-ös labdarúgó-válogatott. Az első meccsen 2-2-es döntetlent ér el, másodikon pedig kikapott 3-0-ra. A cél egyelőre az alapok letétele, és egy olyan bő keret kialakítása, melyre a jövőben épülhet az U15-ös gárda.

Majer Dániel A török U15-ös labdarúgó-válogatott ellen készült a korábbi válogatott és NB I-es gólkirály Preisinger Sándor vezette magyar korosztályos együttes Telkiben. A mindössze harmadik összetartásán részt vevő csapatnál a cél jelenleg a bő keret kialakítása, ezért minél több játékost igyekszik kipróbálni az augusztusban kinevezett szövetségi edző.

Preisinger Sándor nyáron csatlakozott az MLSZ edzői stábjához Forrás: rangado.hu

Preisinger Sándor nyáron csatlakozott az MLSZ edzői stábjához  •  Forrás: rangado.hu

A Telkiben megrendezett két mérkőzés közül az elsőt még kedden játszotta a csapat. Jól kezdtek a fiatalok, sok helyzetet dolgoztak ki, a vezetést azonban a törökök szerezték meg; szögletből tekerték be a labdát a magyar kapuba (0-1). Bő tíz perccel később válaszoltak a házigazdák. Major Sámuel egyedül tört előre, majd Zuigéber Ákoshoz passzolt, aki a hosszú alsóba lőtt (1-1).

A második játékrészt ismét a hazai csapat kezdte jobban, de ezúttal is az ellenfél talált be kapu előtti kavarodást követően (1-2). A magyar együttes most sem rogyott meg, futószalagon dolgozta ki a helyzeteket, s négyszer a kapufát is eltalálta. Az egyenlítést másodszor is a Major, Zuigéber duó hozta össze: előbbi centerezése után Zuigéber elé pattant a labda, aki duplázott (2-2).

A csütörtöki második találkozóra szinte teljesen kicserélődött a csapat, többnyire azok kaptak lehetőséget, akik két nappal korábban nem játszottak. Az első félidőben ismét a törökök szerezték meg a vezetést egy nagy egyéni hiba, egy labdavesztés után. A szünetben ötöt cserélt Preisinger, ennek ellenére maradt a török fölény. Szögletből, majd szabadrúgásból is betalált az ellenfél, a végeredmény 3-0 lett.

„Mindössze a harmadik összetartása volt ez a csapatnak, korábban egyaránt huszonöt, huszonöt játékost próbáltunk ki a törökök elleni keret kialakításához – nyilatkozta Preisinger az mlsz.hu-nak. – A felkészülés során nagyon jól dolgoztak a srácok, az első mérkőzésen nagyjából a hatvanadik percig agresszívan, szervezetten játszottak. A második találkozón nem volt akkora különbség, mint azt az eredmény sugallja, de az látszott, hogy a törökök ismét a legerősebb felállásukban játszottak.”

A csapat október végén folytatja felkészülését Montenegróban, újabb két mérkőzéssel. „A két összecsapás során igyekeztünk mindenkinek játéklehetőséget adni, hogy lássuk, kire lehet számítani nemzetközi szinten. Természetesen a kimaradók pályafutását is nyomon követjük, ebben a korosztályban még folyamatos a fejlődés, változás. A montenegrói túrán már a légiósaink is játszanak, az idei feladat pedig annak a huszonöt, harminc fős keretnek a megtalálása, melyre a jövőben építhetünk” – tette hozzá Preisinger Séndor.

U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, TELKI
1. mérkőzés
Magyarország–Törökország 2-2 (1-1)
Magyarország: Jaksi Attila (Németh, 46.) – Bekker Roland, Posztobányi Patrik, Iyionbor Patrik, Major Sámuel, Zuigéber Ákos, Vitális Milán (Benke Áron, 55.), Wágenhoffer Márton (Hosszú Zétény, 62.), Kata Mihály (Rébék Richárd, 55.), Kalmár Benedek (Orsós Tamás, 62.), Mester Csaba (Vizler László, 73.)
Gólszerzők: Zuigéber (29., 81.), illetve Cogalan (19., 53.)

2. mérkőzés
Magyarország–Törökország 0-3 (0-1)

Magyarország: Bencze Antal (Arany Tamás, 41.) – Hosszú Zétény, Bekker Roland (Kata Mihály, 60.), Rébék Richárd (Iyionbor Patrik, 41.), Farkas Szabolcs (Orsós Tamás, 41.), Major Sámuel (Kalmár Benedek, 53.), Balogh Botond, Szegezdi Tamás, László Dávid, Benke Áron (Tamás Dávid, 41.), Vizler László (Zuigéber Ákos 41., Vitális Milán, 68.)
Gólszerzők: Ahmetoglu (18.), Uymaz (56.), Cogalan (64.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS