Alessandro Nesta ma 47 éves

Alessandro Nesta, a Milan legendája ma ünnepli a 47. születésnapját.

Nesta 1976. március 19-én született Rómában, Olaszországban. Nagyon fiatalon felfigyelt rá az AS Roma játékosmegfigyelője, azonban az édesapja – aki Lazio-szurkoló volt – elutasította az ajánlatot. A kis Sandro 1985-ben csatlakozott a Lazio utánpótlás szektorához, ahol számos poszton, csatárként és középpályásként is kipróbálták, mielőtt végleg középhátvéd lett. 1994 márciusában csereként beállva egy Udinese elleni 2-2-es döntetlen alkalmával debütált a Serie A-ban Dino Zoff kezei alatt 17 évesen, 11 hónaposan és 22 naposan. Első idényét 2 meccsel zárta a felnőtteknél, aztán az elkövetkező szezonokban fokozatosan alapemberré vált a védelemben.

1998-ban a Lazióval bejutott az Olasz kupa döntőjébe és győztes gólt szerzett éppen a későbbi klubja, a Milan ellen. Emellett az UEFA kupában is döntőztek, de végül kikaptak az Intertől. Abban az évben Nestát választották az év legjobb fiatal játékosának Olaszországban. Az 1998/99-es szezonban KEK és Európai szuperkupa győztes lett, majd a következő évben újabb két tófeát nyert a csapatával, a hazai porondon 1 Scudettót és 1 Olasz kupát.

A Milan 2002 augusztusában mintegy 31 millió eurót fizetett Nesta játékjogáért a Lazio együttesének, amely komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött és kénytelen volt kiárusítani több kulcsjátékosát. Az olasz középhátvéd első szezonja nagyon sikeres volt, hiszen Bajnokok Ligáját nyert a csapattal, miután 2003-ban tizenegyesekkel legyőzték a Juventust a fináléban az Old Traffordon. Nesta az első évben Olasz kupát is nyert, a bajnokságban viszont a harmadik helyen zárt a Milan. Ennek ellenére a teljesítményével kiérdemelte sorozatban a negyedik szezonban az Év legjobb védőjének járó díjat a Serie A-ban.

2003-ban a Milan elveszítette az Olasz szuperkupát és az Interkontinentális kupát, azonban a Porto legyőzésével megnyerte az Európai szuperkupát és a szezon végén behúzta a Scudettót – ez volt Nesta pályafutásának második bajnoki címe. A 2005-ös elveszített BL-döntő után két évvel Nestával a soraiban a Milan legyőzte a Liverpoolt és visszavágott.

Súlyos hátsérülés miatt szinte a teljes 2008/09-es idényt ki kellett hagynia, azonban teljesen felépült és 2009 májusában visszatérhetett a pályára egy Fiorentina elleni bajnokin az utolsó fordulóban. Paolo Maldini visszavonulása után a következő idénytől Thiago Silvával alkotott egy nagyszerű párost a védelem tengelyében. A 2010/2011-es szezonban hosszú évek után újra Scudettót nyert a Milannal és ebben nagy szerepe volt, hiszen a csapat 38 forduló alatt mindössze 24 gólt kapott.

A bajnoki cím megnyerése után egy évvel hosszabbított és megkezdte pályafutása utolsó milánói szezonját. Rögtön egy trófeával, ugyanis a Rossoneri 2-1-re legyőzte az Intert a pekingi Olasz szuperkupán. Az idény végén bejelentette távozását és 2012. május 14-én egy Novara elleni mérkőzésen könnyek között búcsúzott el a San Siro közönségétől. Nesta 10 szezont töltött a Milannál és összesen 326 tétmeccsen öltötte magára a piros-fekete mezt, valamint 10 trófeát hódított el a csapattal.

2012-ben Amerika felé vette az irányt és 18 hónapra aláírt a Montreal Impacthez, ahol összesen 34 mérkőzésen játszott. 2014-ben pályafutása utolsó állomásaként csatlakozott az indiai bajnokságban szereplő Chennaiyin együtteséhez.

VÁLOGATOTT:

Arrigo Sacchi irányítása alatt 1996 októberében debütált az Azzurriban és 10 év alatt összesen 78 mérkőzésen lépett pályára hazája nemzeti csapatában. Nesta 2006-ban tagja volt a világbajnok olasz válogatottnak.

EDZŐI KARRIER:

A visszavonulása utáni években megszerezte az edzői képesítést és 2015-ben kinevezték a Miami FC vezetőedzőjének, amelyet 71 mérkőzésen irányított. 2018 májusában a másodosztályú Perugia edzője lett, azonban 1 év után elváltak az útjaik. 2019 nyarán leült a Frosinone kispadjára és az első szezonját a 8. helyen zárta a csapattal, azonban sikerült bejutni a play-off körbe. Nestáék nagyon közel álltak a Serie A-ba való feljutáshoz, de végül a döntőben összesítésben 1-1-es döntetlen után a Spezia lett a feljutó a szezonbeli jobb eredményeinek köszönhetően. Végül összesen 77 meccsen ült a kispadon és 2021-ben menesztették.

ALESSANDRO NESTA

ADATOK:

Születési dátum: 1976.03.19.
Születési hely: Róma, Olaszország
Poszt: középhátvéd
Becenév: “Sandro”
Eltöltött szezonok a Milanban: 10
Mérkőzések a Milanban: 326
Gólok a Milanban: 10

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1994.03.13. Udinese-Lazio 2-2
Olasz kupa – 1995.04.11. Juventus-Lazio 2-1
Bajnokok Ligája – 1999.09.14. Leverkusen-Lazio 1-1
UEFA kupa – 1995.09.26. Nicosia-Lazio 1-2

MEGNYERT TRÓFEÁK:

LAZIO:

Scudetto: 1 – (1999/00)
Olasz kupa: 2 – (1997/98, 1999/00)
Olasz szuperkupa: 1 – (2000)
KEK: 1 – (1998/99)
Európai szuperkupa: 1 – (1999)

MILAN:

Scudetto: 2 – (2003/04, 2010/11)
Olasz kupa: 1 – (2002/03)
Olasz szuperkupa: 2 – (2004, 2011)
BL-serleg: 2 – (2002/03, 2006/07)
Európai szuperkupa: 2 – (2003, 2007)
Klubvilágbajnokság: 1 – (2007)

MONTREAL IMPACT:

Kanadai bajnokság: 1 – (2013)

OLASZORSZÁG:

Világbajnokság: 1 – (2006)

Isten éltesse sokáig!