Álmok, történelem, repülőjegy

Szofija Zsuknak félig már teljesült az álma azzal, hogy a juniorok között megnyerte Wimbledont. Reilly Opelka végső győzelmében családja sem hitt, pedig az amerikai majdnem két trófeával tért haza Londonból. Nam-Hoang Li vietnámi történelmet írt.

Pusztai Viola A négyből három Grand Slam-viadalon már túl vannak a világ legjobb junior teniszezői. Ami eddig tény: a fiúk világranglistájának első három helyezettje az idén még sem egyesben, sem párosban nem nyert tornát. A lányok közül a világelső cseh Marketa Vondrousová honfitársával, Miriam Kolodziejovával párosban már kettőt is, Wimbledon pedig magyar sikert is hozott.

Fókuszáljunk a füves versenyek Mekkájára. Ahogy arról korábban már részletesen beszámoltunk, Gálfi Dalma és Stollár Fanny párosban lett Wimbledon bajnoka, az elődöntőben éppen az első kiemelt cseh párost legyőzve, a döntőben az egyesben Australian Opent nyerő szlovák Tereza Mihaliková és a fehérorosz Vera Lapko kettőst felülmúlva.

Szofija Zsuk rendkívül élvezte, hogy neki drukkolnak az emberek Forrás: itftennis

Szofija Zsuk rendkívül élvezte, hogy neki drukkolnak az emberek  •  Forrás: itftennis

Egyesben Gálfi Dalma világranglista harmadikként már az első körben búcsúzott, mint ahogy az első kiemelt Vodrousivá is, de a másodikként rangsorolt kínai Shilin Xu is csak egy körrel ment tovább. Az oroszoknak viszont jól ment füvön, hiszen a lányok egyes versenyében Szofija Zsuk és Anna Blinkova „házidöntőt” rendezett. Előbbi a tizenhat között éppen Stollár Fannyt búcsúztatta, így a magyar lány legalább azt elmondhatta: a későbbi bajnoktól kapott ki.

− Először játszottam annyi ember előtt, mindenki nekem szurkolt, tapsoltak, ha egy-egy jó pontot ütöttem – mondta izgatottan a Wimbledonban még nem kiemelt, de a győzelem óta a világranglista negyedik helyére feljövő tizenöt éves orosz a döntő után. −  Igazán élveztem, miközben Blinkován látszott, hogy zavarja a tömeg.

A másik orosz lány valóban megerősítette: sokkolta, amikor meglátta, mennyien ülnek az egyes pálya lelátóján. Így nem tudott a játékra koncentrálni, ami ellenfelének kedvezett.

Az év nagy részében Belgiumban a Justin Henin Akadémián készülő Zsuk elárulta: az az álma, hogy felnőttként is megnyerje Wimbledont. Juniorban már sikerült…

A fiúk mezőnyében bár amerikai nyert, ahogy a Roland Garroson, most sem a világelső, Taylor Fritz volt az. Párizsban a döntőben kapott ki honfitársától, Tommy Paultól, Londonban az elődöntőben a későbbi győztes Reilly Opelkától. A tizenhét éves játékos a tizenkettedik amerikai Wimbledon 68 éve íródó történetében, aki megnyerte a bajnokságot. Pedig a verseny majdnem véget ért számára az első körben: úgy múlta felül az ausztrál Alex De Minaurt, hogy meccslabdát kellett hárítania.

Reilly Opelka győzelmében a családja sem hitt Forrás: itftennis

Reilly Opelka győzelmében a családja sem hitt  •  Forrás: itftennis

− Tommy Paul Roland Garroson aratott győzelme motiválóan hatott rám, hogy én is Grand Slamet nyerjek. Nagyon boldog vagyok, remek meccset játszottam a döntőben a svéd Michael Ymer ellen, leírhatatlan érzés, hogy megnyertem Wimbledont – nyilatkozta a trófea átvétele után.

A siker kulcsa egyértelműen a szervája volt, ellenfelének esélye sem nyílt brékelni az adogatását. Tizenhárom ászt ütött, negyvenháromszor jött be az első szervája és abból harminchétszer az övé lett a pont is. Negyvenegy nyerő ütése mellett azért harminchét ki nem kényszerített hiba is becsúszott, de így is két játszmában, 7-6, 6-4-re nyert a döntőben.

A győzelmet a családjának ajánlotta, pedig a szülei és a húga nem hittek igazán a végső sikerében: már péntekre lefoglalták a hazafelé tartó repülőjáratra a jegyeket. Természetesen végül megváltoztatták a tervet, hiszen fiúk az egyes döntője mellett a párosban is érdekelt volt.

A japán Akira Szantilan oldalán az elődöntőben az elsőként kiemelt honfitársakat, Taylor Fritzet és Michael Mmoh-t búcsúztatta, a döntőben viszont alulmaradt az indiai, vietnámi Sumit Nagal, Nam-Hoang Li duóval szemben. Utóbbi történelmet írt, miután megszerezte Vietnám első junior Grand Slam-trófeáját.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS