Álom, elitkivitelben

Kaján Zsanett és csapattársai nagyot álmodtak: szeretnének játszani az U19-es Európa-bajnokságon. A selejtező elitkörét biztató döntetlennel kezdték. Turtóczki Sándornak így is akadt némi hiányérzete, és próbál figyelni arra, hogy a lányok ne ragadtassák el magukat, hanem csak a következő mérkőzésre koncentráljanak.

Nagy-Pál Tamás „Gyönyörű labdaátvétellel fordult le védőjéről, utána még két orosz lányt kicselezett, majd a kapus fölött, klasszis bokamozdulattal emelte a hálóba a labdát” – számoltunk be Kaján Zsanett góljáról. A tudósításban nem túloztunk: az U19-es válogatott támadója valóban szemkápráztató gólt szerzett a szombathelyi Eb-selejtező elitkör első fordulójában.

Kaján Zsanett

Kaján Zsanették nagyot álmodtak

A találat ráadásul egy pontot ért, amelynek jelentősége lehet, hiszen most már talán a közvélemény is elhiszi: a válogatott tényleg eljuthat a kontinenstorna nyolcas döntőjébe. Főleg, hogy a csoport másik mérkőzésen (Svájc–Norvégia 2-2) sem bírtak egymással a felek.

Az eredmény tehát biztató és amellett – ami a folytatás szempontjából szintén fontos lehet – nem talált, hanem teljesen megérdemelt. „Bár az elején megilletődtünk, a gól után átvettük az irányítást, és dolgoztuk ki a helyzeteket – emlékszik vissza a gólszerző. – Ha az első perctől élesebbek vagyunk, alakulhatott volna másképp a meccs, de már kár ezen morfondírozni. A végén egyébként fizikálisan nehezen bírtuk, de a magyar szív vitt minket előre.”

Turtóczki Sándor szövetségi edző sem vitatja az összkép alapján az eredmény igazságosságát, ugyanakkor maradt benne némi hiányérzet. „Volt két ziccerünk, az egyik kapufa. Lehetett volna több szerencsénk. Ugyanakkor gyorsan kirajzolódtak az erőviszonyok, nagyon kiegyenlített a csoport. Abban bízom, hogy ez nemcsak a tudásra, hanem a mentalitásra is igaz lesz. Akkor bármire megvan esély.”

Zsanett szerint nem ezzel sem lehet probléma: nagyon együtt vannak a lányok, és csak egymásért küzdenek, az egyéni érdekeket félrerakva. Ráadásul, egészséges önbizalomnak sincsenek híján. „Ismeri a mondást, hogy merj nagyot álmodni? Hát, mi megtettük. De tudjuk, hogy messze vagyunk még az álomtól. Mindegyik ellenfelünk borzasztóan erős. Könnyű meccs nem vár ránk, minden egyes másodpercben oda kell tennünk magunkat.”

Turtóczki Sándor

Turtóczki Sándor  •  Forrás: mlsz.hu

Ha Zsanették álma valóra válna, történelmet írnának: magyar korosztályos leányválogatott selejtező útján még soha nem vehetett részt Eb-n, csupán rendezőként. Tudja ezt a szövetségi edző is, akinek azonban az is a dolga, hogy féken tartsa az elkalandozó gondolatokat. „Mondtam a lányoknak, hogy csak egy meccsel előre gondolkozhatunk. Biztos, hogy ez a helyes út.”

A szakember kifejtette: Svájc jó csapat, amely kombinatív futballra törekszik. „Kicsit hasonló felfogásban, mint mi, vagyis ebből bármi kisülhet. Szerintem a norvégok ellen is azért nem tudtak nyerni, mert a fizikális ellenféllel szemben sem voltak hajlandóak ezt stílust feladni. Remélem, ellenünk is így lesz, mert az akár nekünk is kedvezhet.”

A magyar csapat csütörtökön délután 2 órától találkozik Szombathelyen Svájc legjobbjaival.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS