Álomrajt Jászberényben

A röplabdás lányok imponáló győzelemmel kezdték a junior Európa-bajnoki selejtezőtornát. A dán csapat mindössze az első játszmában tudott komolyabb ellenállást kifejteni.

UP-info A magyar leányröplabda- juniorválogatott a dánok ellen lépett először pályára a Jászberényben zajló négycsapatos U18-as Európa-bajnoki selejtezőtornán.

Remekül kezdtek Forrás: hunvolley.hu

Remekül kezdtek  •  Forrás: hunvolley.hu

Remekül kezdtek a mieink, elhúztak 4-1-re, ám ezután beragadtak, s villámgyorsan fordított az ellenfél. Az első szünetet követően fej fej mellett haladt a két csapat. Megsérült a liberónk, Schwegler Stefánia. Az sem zavarta meg azonban a csapatot, s 19-19 után, a csereként beállt Petrenkó Brigitta vezérletével ismét átvette a vezetést. Kökény Petra szerváival aztán három játszmalabdánk is volt, amelyből már az elsőt beejtette a kecskeméti játékos (25-21).

A második játszma is remekül indult, Kundrák Eszter szerváival már 4-0, a szünetben pedig 8-2 volt az állás. Ugyan 12-5 után hullámvölgybe kerültek a magyarok, de a dánok három pontnál közelebb nem tudtak kerülni. Azt követően pedig már ellenállhatatlanok voltak a mieink, s a 11 szettlabdájukból ezúttal Glemboczki Zóra ütötte be az elsőt, méghozzá hosszan fogadott nyitás után (25-13).

A harmadik felvonást 6-0-val indította az ekkor a feladó poszton már Petrenkóval kezdő magyar csapat. Az előnyt könnyedén tartották a lányok, sőt, a második technikai szünetet követően már kilenc ponttal is vezettek. A végén ennyi mérkőzéslabdájuk is volt, s ezúttal a másodikat sikerült kihasználniuk a lányoknak, akik magabiztos győzelemmel kezdték a tornát (25-16).

A találkozó legjobbjának a liberó Pap Dorkát választották.

LEÁNY U18-AS EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Dánia 3-0 (21, 13, 16)
Jászberény, 300 néző. V: Niedbal (lengyel), Akdemir (török).
Magyarország: Kotormán 3, Szedmák 14, Kundrák 9, Glemboczki 3, Ambrosio 2, Kökény 9. Csere: Schwegler, Pap (liberók), Petrenkó, Mihály 5, Kovács L., Lesi. Szövetségi edző: Csizmadia Szabolcs
Dánia: Grundsöe 2, Windeleff 6, Espersen 3, Mogensen 6, Mellmölle 7, Jörgensen 5. Csere: Nielsen, Blomberg (liberók), Traun, Jeppesen 4, Christensen, Empacher. Szövetségi edző: Kim Buchwald

Csizmadia Szabolcs: – Nagyon örülök, hogy sikerült győzelemmel bemutatkoznunk, annak pedig még jobban, hogy a második játszmától kezdve felszabadultan tudtunk játszani. Az is nagyon jó, hogy sikerült mindenkinek játéklehetőséget adnom, így a lányok átestek a tűzkeresztségen. Egy lépéssel közelebb kerültünk az álmainkhoz.

Kim Buchwald: – A mérkőzés elejével elégedett vagyok, akkor jól támadtunk, de a mérkőzés ott dőlt el, hogy a magyarok blokkja nagyon jó lett, és a támadásaik is eredményesek voltak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS