Alonso: A 2017-es autók alapján döntök a jövőmről

F1

2016. március 6. vasárnap, 19:06

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

A McLaren-Honda kétszeres világbajnoka szerint a jelenlegi F1-es autók túl lassúak, így a jövőre bevezetni kívánt szabályváltozásoktól teszi függővé, hogy ezután is marad-e a száguldó cirkuszban.

Az utóbbi években gyakran éri az a vád a Formula-1-et, miszerint az autók túlságosan lassúak, a pilóták számára már nem jelent igazi kihívást a vezetésük. Éppen ezért azt tervezik, hogy a 2017-es szezontól kezdődően radikális módosításokat hajtanak végre az F1-es gépeken, amelyek pályától függően akár négy-öt másodperccel is gyorsabbá tehetik azokat. A Motorsport Világtanács rábólintott a változtatásokra, amelyek keretében többek között nagyobb gumikkal szerelik majd fel az autókat, ugyanakkor a részletek kidolgozása még továbbra is várat magára.

Alonso_Barcelona2_DPPI

Fernando Alonso, aki az egyik legrégebb óta szerepel a száguldó cirkuszban a jelenlegi mezőny tagjai közül, üdvözli a tervezett módosításokat, ugyanakkor azt is elárulta, hogy azok milyenségétől teszi függővé, hogy folytatja-e F1-es karrierjét:

„A jelenlegi autók túl lassúak, a vezetés összes örömét elveszik” – nyilatkozta a spanyol TVE ünnepi műsorában, amelyet annak kapcsán forgattak, hogy Alonso 15 éve van jelen a Formula-1-ben. „Mindenesetre van még néhány évem, legalább kettő, amit a legmagasabb szinten teljesíthetek, aztán meglátjuk, mit mond a szervezetem. Kíváncsian várom, milyenek lesznek a 2017-es autók: beülök egybe, aztán utána gondolkodom el a jövőről.”

2005 és 2006 világbajnoka azt is elárulta, hogy az F1-ből való esetleges visszavonulása nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy végleg szögre akasztja a bukósisakot, hiszen van egy kategória, amit mindenképp ki szeretne még próbálni: „Nem tudom, mit fogok csinálni akkor, amikor már 30 éve fogok versenyezni, de az biztos, hogy ha abbahagyom, akkor az végleges döntés lesz, nem lesz visszaút. Előtte azonban még szeretnék rajthoz állni Le Mans-ban vagy visszatérni a gokartozáshoz, amit mindig is imádtam.”

Forrás: www.formula.hu – RSS