Betlire szenzáció

A törökök elleni vereséggel kezdte a válogatott az A csoportos női junior-világbajnokságot, hogy aztán a nyitónap második mérkőzésén szenzációs sikert aratva, 10-6-ra győzzön Skócia ellen. Magyar csapatnak még előbbi és utóbbi sem sikerült korábban.

Nagy-Pál Tamás Fordított napot tartott Dániában az A csoportos világbajnokságon a női junior-válogatott. Hogy ezt mi jelent? Palancsa Zoltán szövetségi kapitány csapata a torna nyitómérkőzésén előbb nagy meglepetésre kikapott attól a Törökországtól, melytől magyar csapat korábban még soha. Este, a második fordulóban jött az újabb bravúr, de már pozitív (mondhatni szenzációs): legyőzte a sportág őshazájának számító Skócia legjobbjait – ez sem sikerült még magyar alakulatnak korábban.

Curling lány1

A törökök ellen még fogták a fejüket a lányok

Amikor arról kérdeztük a szakembert, hogy a két mérkőzés között mi történt, egyszerű választ kaptunk: „Semmi. Pihentünk. És a jelek szerint fejben megfelelően hangolódtunk a folytatásra.”

De térjünk is vissza a nap elejére! A torna előtt a terv az volt, hogy Palancsa Dorottyáék hozzák a kötelezőt a törökök ellen, és a jó kezdés nyomán, lendülettel próbálják meglepni a skótokat. „Ehhez képest apró hibákat követtünk el a meccs elején. Azt nem mondanám, hogy mi elbizonytalanodtunk, ellenben a törökök elhitték, hogy van keresnivalójuk. A befejező játékosuk kitűnően játszott, és szerencséjük is volt.”

Az utolsó három endre összeállt a csapat, már érezték a lányok a jeget, és csak nüanszon múlt, de 8-6-os vereség lett a vége. A feljavuló játékból azonban lehetett építeni a folytatásra, még akkor is, ha a japánokat legyőző skótok elleni sikerre fogadni senki nem mert volna.

Palancsa Dorottya két skót játékos között

Palancsa Dorottya két skót játékos között

„De mi hittünk magunkban, már az első pillanattól kezdve koncentráltak voltunk. Érdekes, hogy délelőtt 3-7-es hátrányban is úgy éreztem, hogy nyerni fogunk. A skótok ellen 6-2-es előnynél sem voltam nyugodt. Nyilván azért, mert teljesen más technikai tudást képviselnek. Aztán amikor a kilencedik endben a skót kislány köve elakadt, mi pedig beraktunk kettőt, és kialakult a 10-6-os végeredmény, csak akkor mertem hátradőlni.”

Persze csak rövid időre, hiszen a második napon következik az eddig hibátlan Egyesült Államok. „Egyszerre játszottak velünk az amerikai lányok, de azért figyeltük őket, amennyire tudtuk. Nagyon ügyesek, legyőzték a svédeket és a törököket, a mérkőzés esélyesei. De, ha az esti formánkat hozzuk, akkor bárkit le tudunk győzni. Még az amerikaiakat is.”

Egy-egy győzelmével és vereségével jelenleg a negyedik helyen áll a válogatott, az alapszakasz végén ez a pozíció továbbjutást érne az elődöntőbe.

A CSOPORTOS NŐI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TÅRNBY (DÁNIA)
Magyarország–Törökország 6-8, Magyarország–Skócia 10-6
Az állás: 1. Kanada, 2. Dél-Korea, 3. Egyesült Államok, 4. Magyarország, 5. Oroszország, 6. Skócia, 7. Törökország, 8. Japán, 9. Svájc, 10. Svédország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS