Alonso a legjobb F1-es idényére készül

F1

2016. március 5. szombat, 15:59

A McLaren spanyol F1-es pilótája szerint tavaly két-három futamon volt csak rendben a motivációja, de idén 100%-ot fog nyújtani, harcoljon bármelyik pozícióért is.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval kapcsolatban az utolsó ferraris éve óta rendszeresen előjön az a kritika, hogy kialudt benne a tűz és nem elég motivált, sőt, egyesek már nyugdíjaznák is a spanyol pilótát. Alonso eddig mindig úgy fogalmazott, hogy a motivációja semmit sem változott, ezúttal azonban nem egészen ezt mondta…

“Mentálisan felkészültnek és motiváltnak kell lenned. Tavaly nem így történt, mert nem teljesítettem a saját szintemen akármelyik futamon” – nyilatkozta Alonso. “Remélem, hogy ez a szezon jobb lesz. Úgy készítettem fel magam, ahogy bármelyik télen szoktam, sokat dolgoztam a kondíciómon és sokat dolgoztam a csapattal együtt is. Nagyon-nagyon motivált vagyok. Valószínűleg nem fogok a világbajnoki címért harcolni, de a legjobb idényemet fogom teljesíteni, bármelyik pozícióért is küzdjek majd” – jelentette ki a McLaren-Honda versenyzője.

FernandoAlonso

Alonso tavalyi szezonja finoman szólva sem sikerült jóra, alapvetően is óriási hátrányban voltak a riválisokhoz képest, ráadásul a folyamatos technikai problémák miatt sorra adta fel a futamokat – összesen két alkalommal tudott pontot szerezni. “Rengeteg megbízhatósági problémával küzdöttünk 2015-ben. Voltak olyan futamok, hogy már a rajt előtt tudtuk, hogy hét kört tudunk menni, mert a melegedés vagy más miatt nem volt teljesítményünk” – emlékezett vissza az előző idényre Alonso.

“Két vagy három futamon rendben voltam, de az összes többin elégedetlen voltam magammal. Nagyon nehéz volt úgy teljesíteni, hogy tudtam, hogy nem tudom kihozni magamból a maximumot. Amikor sportember vagy és nem tudod végezni a munkád, természetes, hogy várod a következő lehetőséget.”

A Honda-motorral kapcsolatban nem mondott újat a 34 éves spanyol. “Az erőforrás jobbnak tűnik, mint tavaly volt, elégedett vagyok az előrelépéssel, amit télen sikerült megtennünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS