Alonso: A MotoGP-versenyzők hősök

F1

2016. május 22. vasárnap, 19:29

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Fernando Alonso látogatott ki Mugellóba, és élőben nézte a MotoGP futamát. A spanyol pilótát a verseny előtt bírták szóra a helyszíni riporterek, és kérdezték meg a véleményét a sportágról.

A spanyol versenyzőnek már tavaly ősszel volt lehetősége egy MotoGP versenygép nyergében ülni egy Honda által szervezett rendezvény keretében. Most Olaszországba látogatott, hogy élőben nézhesse a körülbelül százezer néző mellett a gyorsaságimotoros-vb futamait.

Alonso így kezdte mondandóját: „Ez egy fantasztikus hétvége eddig, remek a légkör. Valentino pole-pozíciója még inkább fokozhatja a lelátón ülők hangulatát.”

 Dppi_alo_motogp

A kétszeres világbajnok pilóta azt is elárulta, hogy a pálya melyik pontjáról nézte addig az eseményeket: „Hihetetlen, nagyon látványos, amit csinálnak. Az első kanyar elől néztem őket, a motor eléggé mozog a féktávon 350-nél. Rendkívül lenyűgöző a dolog.”

A McLaren pilótája a MotoGP versenyzőit méltatta nyilatkozata végén: „Ezek a srácok hősök a számunkra. Nagyon látványos élőben. Határozottan más, jó értelemben, mint a tv elől nézni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS