ISEUM Rali: Herczig tarthatatlan volt vasárnap

Rali

2016. május 22. vasárnap, 15:47

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: Farkas Tamás

A címvédő Herczig-Bacigál páros vasárnap minden szakaszt megnyert és megfordította a csatát Hadik Andrásékkal szemben – Kazár Miklós árokba esett és fel kellett adnia a futamot.

Eseménydúsan indult az ISEUM Rali vasárnapi versenynapja, hiszen rögtön az első szakaszon megindult a csillaghullás – Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós és Rongits Attila is árokba esett. Spitzmüller később folytatni tudta a futamot, de Kazár és Rongits nem, ráadásul a szakaszt etappá minősítették. Ezen felül sajnos Födő Imréék is beestek, értük a mentőnek is jönnie kellett, de a hírek szerint nincs komoly baj – emellett egy fotós is lábtörést szenvedett egy szerencsétlenül repülő kő miatt.

Herczig

Az élen Herczig Norbert üldözőbe vettek Hadik Andrást és az első kör végére a hátránya jelentős részét eltüntette, majd a másodikban már a vezetést is átvette – a címvédő ma mind a nyolc gyorsaságit megnyerte, nem volt ellenfele ezeken a pályákon. A Skoda Fabia R5-öst terelgető páros így idén a harmadik futamát is megnyerte, miközben Hadikék az egri második hely után ezúttal is ezüstérmet szereztek – a második helyük nem forgott veszélyben.

A bronzéremért nagy harc folyt Balogh János, Velenczei Ádám, Vincze Ferenc és az első napon turbógondokkal küzdő ifj. Tóth János között – ők az utolsó szakasz előtt még tíz másodpercen belül voltak. Ebből a csatából a nap folyamán kiesett Ollé Sándor, aki reggel még a harmadik helyen állt, de vasárnap az említett boly átugrotta. Az utolsó gyorsasági egyébként páratlanul izgalmasra sikerült, ifj. Tóth itt veszített pozíciót, Velenczei két tizeddel (!) előzte meg Vinczét, a negyedik-hatodik hely között mindössze másfél másodperc döntött és a hetedik-kilencedik pozícióért folyó harc is szenzációs véget ért. 

Az ISEUM Rali végeredménye:

1

Herczig – Bacigál

Skoda Fabia R5

1:12:39,9

2

Hadik – Kertész

Ford Fiesta R5

+16

3

Balogh – Holczer

Mitsubishli Lancer Evo IX

+1:22,3

4

Velenczei – Farnadi

Mitsubishi Lancer Evo IX R4

+1:27,1

5

Vincze – Kuti

Mitsubishi Lancer Evo IX R4

+1:27,3

6

Ifj. Tóth – Szőke

Peugeot 208 R5

+1:28,6

7

Ollé – Czakó-Budai

Ford Fiests S2000

+1:45,1

8

Osváth – Nemes

Mitsubishi Lancer Evo IX

+1:45,4

9

Trencsényi – Verba

Ford Fiesta R5

+1:45,8

10

ifj. Cseh – Néneth

Mitsubishi Lancer Evo IX

+2:12,5

Forrás: www.formula.hu – RSS