A Ferrari spanyol pilótája, Fernando Alonso biztos abban, hogy meg tudja nyerni a 2012-es egyéni bajnokságot, ezzel megszerezve harmadik világbajnoki elsőségét.
Valószínűleg már csak a legfanatikusabb Alonso illetve Ferrari drukkerek hisznek abban, hogy a spanyolnak sikerülhet ledolgoznia hatpontos hátrányát. Ez egyáltalán nem sok, azonban ha figyelembe vesszük Sebastian Vettel és a Red Bull dominanciáját, Alonso esélyei egyre csak halványodnak.
A németek kétszeres világbajnoka a legutóbbi három futamot (Szingapúr, Japán, Dél-Korea) egyaránt megnyerte, és a szombati időmérőn is az első helyen végzett Indiában. Gyakorlatilag megfoghatatlannak tűnik Vettel, és aki talán tudja tartani vele a tempót az a csapattárs Mark Webber.
Mindezek ellenére Alonso úgy gondolja, jó pozícióban van a végső győzelemre – talán az adott neki okot a bizakodásra, hogy a Ferrari egy komolyabb fejlesztési csomaggal érkezett Indiába.
„Egyáltalán nem hiszem azt, hogy elszálltak az esélyeink” – mondta a 30-as éveit taposó spanyol. „Valóban nagyobb kihívás előtt állunk, mint korábban, de száz százalékig bízom abban, hogy harcban lehetünk a trófeáért, és meg is nyerhetjük azt.”
Alonso leginkább abban bízik, hogy a Red Bullok előnye a vasárnapi futamon el fog olvadni, mert bár gyorsak az osztrákok, versenytempóban a Ferrarik fel vehetik velük a versenyt.
„Koreában sikerült Webberre nyomást gyakorolnunk, szóval várjunk még ezzel. Remélem, hogy több pontot fogunk gyűjteni, mint Vettel, és a következő versenyeken pedig erősebbek lehetünk” – zárta sorait Alonso.
A Forma-1 világába néhány évvel ezelőtt berobbant Vettel 1:25.283-mal zárt az első helyen, őt Webber követi, majd Lewis Hamilton, Jenson Button, Alonso és Felipe Massa a további sorrend.
A fogadási tippek – bet365 – ajánlatait figyelembe véve Vettel elsőségét nem nagyon fenyegetik a vetélytársak.






