Alonso nagyon örül Vandoorne érkezésének

F1

2016. szeptember 9. péntek, 17:25

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A spanyol F1-es pilóta egyáltalán nem tart attól, hogy a belga legyőzheti 2017-ben, sőt, nagyon örül neki, hogy Buttonnal együtt kitaposhatják számára az utat a McLarennél.

Stoffel Vandoorne renoméja az egekben, a McLaren formajavulása pedig egyértelműen bajnokesélyessé formálhatják a jövőben – ebben hisz Fernando Alonso is, aki bár a vb-cím reményében igazolt Wokingba, könnyen lehet, hogy nem várja meg Ron Dennis alakulatának felemelkedését, hiszen 2017 végén lejár a szerződése a csapatnál. Vandoorne szerint komoly örökséget kell folytatnia, de Alonso szerint zökkenőmentes lesz az átmenet a belga pilóta számára.

„Jenson és én is úgy éreztük, hogy segítenünk kell Stoffelnek, mert tudtuk, hogy a jövőben ő lehet a McLaren zászlóvivője” – nyilatkozta a kétszeres bajnok az Autosportnak. „Ebben az évben mindketten harcolunk egymással, de egyúttal segítjük is a csapatot. Stoffel is segít nekünk tesztpilótaként a szimulátorban, valamint a mérnökökkel való együttműködésben. Számomra ez jövőre sem lesz másként: én tenni fogom a dolgom, de Jensonnel együtt olyan mértékben szeretnénk segíteni Stoffelt, amennyire csak lehet, hiszen ő a jövő embere.”

Vandoorne szerint a háromfős versenyzői felállás – még ha csak ketten is fognak versenyezni – a mezőny legjobb megoldása lesz jövőre, egyúttal kész arra, hogy első teljes szezonjában szállítsa az eredményeket. „Nagyon magabiztos vagyok a következő szezont illetően, az egy futam, amit teljesítettem, remekül sikerült” – nyilatkozta a belga. „Fernando mellett fogok versenyezni, aki kétszeres világbajnok, de Jenson is a csapattal marad, hogy segítsen minket az előrejutásban.”

„Izgalmas időszak áll előttünk, és biztos vagyok afelől, hogy el tudom végezni a munkát – a következő hónapokban, Melbourne-ig erre fogok koncentrálni. A felállásunk egyedi, de talán a legjobb az egész mezőnyben. Két világbajnokkal, Jensonnel és Fernandóval, valamint egy ígéretes fiatal pilótával, velem olyan gyorsan szeretnénk sikeressé tenni a csapatot, ahogyan csak lehet” – tette hozzá a belga.

Forrás: www.formula.hu – RSS