Mit fog csinálni Button 2017-ben?

F1

2016. szeptember 9. péntek, 15:55

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A jövőre háttérben tevékenykedő F1-es pilóta nem akar elszakadni a versenyzéstől, és számos sorozat szívesen látná, de egyelőre még ő maga sem tudja, hogy mit fog csinálni.

2017-ben hivatalosan Jenson Button lesz a McLaren tartalékpilótája, bár ettől szélesebb spektrumon fognak mozogni tennivalói Wokingban. A brit afféle nagykövet, mentor és tanácsadó is lesz egyben, a Honda is számít rá, emellett csapata opciós joggal rendelkezik vele a 2018-as szezonra, ha vissza szeretne térni a versenyzéshez. A somerseti többször kihangsúlyozta, nagy felüdülés lesz számára a következő évad, hiszen nem kell az F1-es naptár szigorú menetrendjét követnie, de az sem elképzelhetetlen, hogy valahol mégis tekerni fogja a kormányt.

Korábban felmerült a Hosszútávú-, vagy a Ralikrossz-világbajnokság, esetleg a japán Super GT is – pontosat azonban még 2009 világbajnoka sem tud mondani. „Van esélyem rá, hogy jövőre is versenyezzek, de azon kívül semmire sem gondolok jelenleg, hogy befejezzem ezt a szezont” – idézte Buttont az F1i.com. „Nagyon sok minden van, amit ki szeretnék próbálni, de nagyon hosszú a lista. Nagyon izgatott vagyok, hozzon bármit is a jövő, hiszen végre úgy tudom majd élni az életem, ahogyan felnőttként még sosem volt rá lehetőségem. A családom is folyamatosan gyarapodik, ezért nagyszerű lesz sok időt tölteni velük, és nem csak egyszer látni őket egy évben.”

„Szeretem az edzéseket, a triatlont, a kerékpározást, és persze a versenyzést életem végéig. A Forma-1 mindig közel fog állni a szívemhez, mert annyi éven voltam a mezőny tagja” – tette hozzá Button, aki 2000 óta az F1-es mezőny tagja, pályafutása alatt pedig egy világbajnoki címet, tizenöt futamgyőzelmet, nyolc pole-pozíciót és ötven dobogós helyezést gyűjtött.

Forrás: www.formula.hu – RSS