Alonso: Nem a taktikával volt a baj

F1

2016. április 17. vasárnap, 12:46

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Fernando Alonso nem ért egyet csapattársával, szerinte az F1 Kínai Nagydíján azért nem sikerült pontot szerezniük, mert egyszerűen nem volt jó a McLaren tempója.

Az időmérő edzést követően Alonso úgy nyilatkozott, célja, hogy mindenképpen pontszerző helyen végezzen a vasárnapi versenyen, azonban ez nem sikerült: a spanyol a 12., csapattársa, Jenson Button pedig a 13. pozícióban végzett. Utóbbi pilóta a futam után úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy az adatok vizsgálata után kiderül, hogy csak a taktikát rontották el, hiszen annak nem örülne, ha a tempójukkal lenne probléma.

 Alonso

Alonso az időmérő edzés második szakaszában kénytelen volt búcsúzni, miután Nico Hülkenberg autójáról leesett a kerék, és piros zászlóval megállították az edzést – a spanyolnak így más nem volt lehetősége arra, hogy újabb gyorskört teljesítsen, pedig biztos volt benne, hogy teljesítménye elég lett volna ahhoz, hogy az első tíz közé kerüljön.

 

A versenyen sem sikerült a top 10 közé kerülni, és Alonso biztos biztos benne, hogy ennek oka az, hogy nem volt megfelelő a sebességük. „Nem volt könnyű, ugyanis nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy jó eredményt produkáljunk és az első tíz közé kerüljünk. Kétkiállásos taktikát választottunk, megpróbáltunk ebből előnyt kovácsolni, de nem a tervek szerint alakultak a dolgok. A biztonsági autó sem jött jó időben, ezek után pedig a tempónk sem volt meg.”

 

Forrás: www.formula.hu – RSS