Ricsi, a világutazó

Nemcsak a Vitesse U17-es, hanem az U21-es csapatában is megállta a helyét Rabatin Richárd. Ha meccsszituációban is megfelel, akkor újabb próbajátékra mehet Hollandiába. A Vasas Kubala Akadémia középpályása a portói próbázás után neves holland akadémián is eltölthetett egy hetet.

Nagy-Pál Tamás Rabatin Richárdból világjáró lett: a Vasas Kubala Akadémia U17-es csapatának középpályása tavaly Portóban szerepelt próbajátékon, nemrég pedig a Vitesse akadémiáján is eltölthetett egy hetet. A holland és az angyalföldi műhely az elmúlt hónapokban szoros együttműködésbe kezdett, annak köszönhetően szúrták ki, és hívták el a próbajátékra.

Rabatin Richárd Vitesse1

Tökéletes körülmények  •  Forrás: vkla.hu

„Megadták a módját, hiszen sofőr várt rám a reptéren, aki elvitt az akadémiára, ahol rögtön körbevezettek. Olimpiai komplexumban található, ahol a labdarúgók mellett például a jégkorongozók és a futók is otthonra lelnek. Minden a sportról szól.”

Másnap bele is vetette magát a munkába: a délelőtti általános orvosi vizsgálat után taktikai edzés következett, amely kedden reggel folytatódott, majd a konditerembe erősítettek. „Szerdán felmérésen vettem részt, például futás- és láberőteszten. Csütörtökön először idősebbek közt, az U21-gyel edzettem, mert az U17 a Feyenoord elleni bajnokira gyakorolt. Pénteken már csak meccsre hangoló, átmozgató tréninget tartottak, míg a szombatot azzal töltöttem, hogy megnéztem az utánpótlás-mérkőzések után a felnőttgárda bajnokiját is.”

Ricsi teszteredményei jók, és a szakemberek az edzésmunkájával is elégedettek voltak. „A saját korosztályomban simán ment a ritmus felvétele, ami szerintem azt is jelenti, hogy jó úton jár a Vasas, mert hasonló intenzitással edzünk. A beilleszkedéssel sem volt gondom, mindenki barátságosan fogadott. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy jól beszélek angolul, így könnyedén kommunikáltunk.”

Senki sem csak az anyanyelvét beszéli a Vitesse-ben, ugyanis tele az utánpótlás légiósokkal. „Írországból, Afrikából és Amerikából is érkeztek játékosok, szóval a világ minden tájáról. Állandóan hívják a próbázókat, hogy versenyhelyzetet teremtsenek.”

Az angyalföldi labdarúgót az U21-es gárda tréningje után külön megdicsérte a csapat vezetőedzője. „Elmondta, hogy jól ment az edzés, fel tudtam venni a többiekkel a versenyt. Pedig azért éreztem, hogy idősebbek között vagyok, főleg a dinamikában.”

Rabatin Richárd Vitesse2

Az U21-ben is edzett

Az akadémia vezetőségével abban maradtak, hogy megnézik még Magyarországon meccsszituációban is, és ha megfelel, akkor újabb próbajátékra hívják, amely során már a Vitesse edzőmérkőzésén is pályára léphet.

Ricsit arra kértük: egy-egy hetes tapasztalata alapján hasonlítsa össze a portugál és a holland utánpótlást. „A Vitesse-ben azt éreztem, hogy inkább csapatként erősek, Portóban több az egyéniség. Az intenzitásban nem volt különösebb különbség. Az azonban feltűnő, hogy Hollandiában sokkal nagyobb súlyt fektetnek a megfelelő körülmények megteremtésére.”

Természetesen egyik klub hívó szavára sem mondana nemet, de úgy érzi, a holland stílus valamivel közelebb áll hozzá. „Játékosabb a filozófiájuk, jobban hasonlít az angyalföldihez. A beilleszkedés is könnyebben ment. Jó lenne meggyőzni a Vitesse szakembereit, mert abban az életkorban vagyok, amikor lenne értelme kimenni, hogy fejlődhessek, és megvalósíthassam álmaimat.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS