Alonso: Nem engedték, hogy előzzek!

F1

2016. május 15. vasárnap, 18:53

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Fernando Alonso, a McLaren F1-es versenyzője nagyon sajnálja, hogy hazai közönsége előtt nem mutathatta meg autója teljesítményét – a csapata ugyanis nem engedte őt előzni.

Alonso számára pozitívan indult a hétvége, a spanyol úgy érezte, a McLaren fejlesztéseinek köszönhetően hazai nagydíján a pontszerzés is elérhető lesz. Az időmérő edzést követően továbbra is optimista maradt a spanyol, hiszen – idén először – bejutott a kvalifikáció harmadik szakaszába, ahol a végül tizedikként zárt, míg csapattársa, Jenson Button a 12. pozíciót szerezte meg.

 Alonso

Egy rosszul sikerült rajtot követően azonban Alonso a brit mögé került, a McLaren pedig arra kérte őt, hogy ne harcoljon csapattársával. A spanyol pilóta úgy érzi, igazságtalanság történt, hiszen kettejük közül ő volt a gyorsabb. „A rajt nem volt túl jó, aztán egész verseny alatt a csapattársam mögött voltam. Ennyi. Jócskán gyorsabb voltam nála, de úgy döntöttek, hogy maradjak mögötte, szóval így is tettem.”

„Komplikált verseny volt, és nem igazán voltunk abban a pozícióban, hogy pontokat szerezzünk, szóval egy kicsit csalódott vagyok, hogy itthon versenyzem, és nem tudtam megmutatni a tempónkat. A rossz rajt befolyásolta az egész versenyem. Jensont 50 körön át követtem, így talán már az első kanyarban vége volt a versenyemnek.”

Alonso végül technikai probléma miatt idő előtt kiállni kényszerült, azonban nem ez jelentette a legnagyobb csalódást számára a Spanyol Nagydíjon: „Végül nem tudtam célba érni, de nem veszítettünk sokat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS