Meglepő: Raikkönen elégedett a 2. hellyel

F1

2016. május 15. vasárnap, 18:02

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A finn F1-es pilótának hosszú idő után először nyílt lehetősége a győzelemért harcolni, ám nem tudta átrágni magát a használtabb gumikon is zseniálisan védekező Max Verstappenen.

A Ferrari nyerő taktikát választott Kimi Raikkönennek, de ha lehet úgy fogalmazni, a Red Bullé „még nyerőbb” volt: Max Verstappen alig több, mint fél másodperccel előzte meg a finn pilótát, akinek Barcelonában valóban reális esélye nyílt a győzelemre. Ám a Jégember hiába került szinte minden körben DRS-távolságon belülre ellenfeléhez, egyre használtabb abroncsain végül nem tudott mit kezdeni a holland ifjonccal.

Amikor a Sky Sports riportere arról kérdezte, hogy megnyerhette volna a futamot, így válaszolt: „Sebesség szempontjából igen, de nagyon rosszul rajtoltam. Amikor kiengedtem a kuplungot, kipörögtek a kerekeim, viszont az első néhány kanyarban sikerült néhány helyet előrelépnem” – tette hozzá a finn, aki a futam kezdő szakaszában még a két Mercedes kiesése után is csak az ötödik helyen hajtott.

„Később aztán sikerült felzárkóznom Max mögé, de folyamatosan veszítettem a leszorítóerőből, a gumikkal is egyre nehezebb volt bánni, csúszkáltam, így nem tudtam megfelelően kigyorsítani az utolsó kanyarból. Nagyon közel voltunk, de ma ez nem volt elég, és csalódottabb vagy, amikor ilyen helyzetből sem sikerül a győzelem. De nagyon trükkös hétvége volt ez a csapatunk számára, így elégedettnek kell lennünk a második-harmadik hellyel” – mondta Raikkönen.

Forrás: www.formula.hu – RSS