Alonso: Végre célba értünk!

F1

2015. november 15. vasárnap, 19:57

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Fernando Alonso elérte a McLaren fő célját az F1-es Brazil Nagydíj vasárnapi versenyén: a kockás zászlóig elvezette versenygépét – még akkor is örül ennek, ha a pontszerzés nem sikerült.

Alonso a 16. pozícióban ért célba a brazíliai futamon, ám összességében elégedetten hagyja el az országot. A spanyol a csapat célkitűzését teljesítette, autója ugyanis kibírta a 71 körös futamot – habár nem teljesen volt problémamentes verseny számára. A McLaren pilótája az elmúlt időszakban nem sokat ülhetett a McLarenben: a Mexikói Nagydíj és a szombati brazil időmérő edzés is néhány kanyar után véget ért számára.

 Alonso

„A legfőbb prioritás az volt, hogy befejezzük a versenyt, miután már néhányszor kiestünk. Sajnos az autó nem működött száz százalékon, mert más volt a motorerő a különböző fokozatokban – így egy kicsit furcsa volt néha vezetni. Ez már az edzéseken előjött, de sikerült megjavítanunk. Legalább célba értünk és gyűjtöttünk néhány adatot a következő évre. A kasztnival kapcsolatban is tudunk elemzéseket végezni, ami a legjobb módja annak, hogy javulást érjünk el.”

A spanyol világbajnok már korábban is úgy nyilatkozott, kimondottan várja, hogy véget érjen a szezon, hiszen az számukra egy új éra kezdetét jelentheti. Alonso bízik benne, hogy télen nemcsak pihenni tudnak, de egy erős autót tudnak építeni, amellyel versenyképesek lehetnek 2016-ban. „Nyaralok majd és együtt dolgozok a csapattal, hogy jobban fel tudjunk készülni a következő szezonra” – mondta. 

Forrás: www.formula.hu – RSS