Női Magyar Kupa: Megvan az elődöntő mezőnye

BVSC noi 2014-2015

Véget értek a női Magyar Kupa selejtezőjének küzdelmei. A BVSC és az UVSE hibátlan mérleggel jutott az elődöntőbe, még a Dunaújváros és az Eger másodikként menetelt be a legjobb négybe.

BVSC noi 2014-2015

Csak úgy, mint az első napon a másodikon sem történt meglepetés. Az A-csoportban 100%-os mérleggel a BVSC jutott a legjobb négybe. Nagy harc volt a zuglóiak mögött, hiszen a Dunaújváros-Szentes találkozón dőlt el, hogy ki megy be az elődöntőbe. A mérkőzésen az újvárosiak vezettek végig, a szentesiek részéről egyenlíteni sikerült csak. Az utolsó negyedben Gurisatti döntötte el a találkozót, aki 6-5-nél beállította a végeredményt.

A B-jelű ötösben az UVSE nem talált legyőzőre, mögötte az Eger jutott tovább, miután Kelemen Attila csapata csak a liláktól kapott ki. A Szeged a harmadik, a Tatabánya a negyedik és a Kecskemét az ötödik helyen zárt a gruppettóban.

Az elődöntőket november 28-án rendezik. A döntőt egy nappal később bonyolítják le. A helyszín a Hajós Alfréd uszoda lesz.

A-csoport:

UVSE-Kópé 11-5 (4-1, 1-1, 2-2, 4-1)
Gólszerzők: Ádám 3, Mucsy 3, Kiss 2, Bartus 1, Gyárfás 1, Bicskei 1 ill. Bálint 2, Szűcs 2, Muzsnay 1

Dunaújváros FVE – BVSC-Zugló Diapolo 6-17 (0-4, 1-5, 1-6, 4-2)
Gurisatti 4, Vályi V. 1, Szilágyi 1 ill. Kisteleki 4, Illés 4, Tamás 2, Varga 2, Gyöngyössy 1, Takács 1, Kele 1, Sikter 1, Leimeter 1

Hungerit Szentes-UVSE 12-5 (2-1, 4-2, 5-0, 1-2)
Gólszerzők: Miskolczi 3, Pengő 3, Bujka 3, Lévai 1, Kádár 1, Kövér-Kis 1 ill. Mucsy 3, Kiss 1, Gyárfás 1

Hungerit Szentes-Dunaújváros FVE 5-6 (1-2, 1-2, 1-0, 2-2)
Gólszerzők: Bujka 2, Miskolczi 2, Kövér-kis 1 ill. Horváth 3, Gurisatti 2, Miskolczi 1

Kópé-BVSC-Zugló Diapolo 1-17 (0-4, 0-6, 1-4, 0-3)
Gólszerzők: Busa 1 ill. Gyöngyössy 5, Leimeter 3, Sikter 2, Farkas 2, Kele 1, Tamás 1, Oravecz 1, Varga 1, Illés 1

A csoport végeredménye:

1. BVSC 12 pont
2. Dunaújváros 9 pont
3. Szentes 6 pont
4. UVSE 3 pont
5. Kópé 0 pont

B-csoport:

TVSE-ZF-Eger 6-26 (3-8, 1-3, 1-10, 1-5)
Tóth 3, Szellák 2, Tátrai 1 ill. Miklós 6, Czigány 5, Ráski 4, Zajácz 3, Szívós 3, Parkes 3, Pócsi 2

UVSE-Kecskemét VE 15-1 (4-0, 5-0, 5-0, 1-1)
Kövesdi 7, Takács 2, Kuna 2, Gerendás 2, Hertzka 1, Vogt 1 ill. Görög 1

Szeged VNE – TVSE 14-4 (2-1, 2-0, 3-2, 7-1)
Tóth 4, Dalmády 3, Lengyel A. 2, Lengyel D. 1, Miklós 1, Dalmády Sz. 1,
O-Nagy 1, Elbert 1 ill. Tóth 2, Antalóczy 1, Szellák 1

ZF-Eger-Kecskemét VE 18-4 (3-0, 7-2, 4-1, 4-1)
Jenes 4, Pócsi 3, Zajácz 3, Kékesi 3, Szeredi 2, Miklós 1, Rásk    1, Hornyák 1 ill. Szabó 2, Szegezdi 1, Szabó 1

Szeged VNE-UVSE 5-10 (0-2, 1-3, 0-3, 4-2)
Lengyel D. 2, Tóth 1, Dalmády P. 1, Dalmády Sz. 1 ill. Csabai 2, Antal 2, Kisteleki 2, Kövesdi 1, Takács 1, Szűcs 1, Koncsag 1

A csoport végeredménye:

1. UVSE 12 pont
2. ZF-Eger 9 pont
3. Szeged VNE 6 pont
4. Tatabánya VSE 3 pont
5. Kecskemét VE 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS