Amikor 40-3 a meccs vége…

A Rába ETO és az Aramis SE versenyfutása az U17-es fiúbajnokság aranyérméért. Két, azonos pontszámmal álló csapat, majd’ 30-as gólkülönbség. Korai bajnoki ünneplés (Rába ETO), 40-3-as győzelem, és az azzal kivívott bajnoki cím (Aramis SE). Döbbent csend.

Majer Dániel Az Aramis SE nyerte az elsőosztályú U17-es futsal-fiúbajnokságot. Ebben nincs semmi rendkívüli: egy fordulóval a vége előtt az Aramis azonos pontszámmal a második helyet foglalta el a tabellán a Rába ETO mögött, minden esélye megvolt tehát a végső győzelemre. Gondolhatták ezt azok, akik csak a pontokat vették számításba.
A győriek gólkülönbsége viszont huszonnyolccal jobb volt az Aramisénál!

A Rába ETO U17-es csapata Forrás: eto.hu

A Rába ETO U17-es csapata  •  Forrás: eto.hu

Az ETO szempontjából tisztának látszott a helyzet: ha nyer az utolsó körben, félig bajnoknak mondhatja magát. Nyert is, előrehozott találkozón legyőzte a csömöri Rubeola FC-t 6-2-re. A győzelem után a győri csapat honlapján már bajnokot hirdettek.

Korán. Az Aramis vasárnap 40-3-ra verte a Veszprém Szilágyi DSE-t, a mérkőzés előtti 32-es gólkülönbséghátrányát ötgólos előnyre változtatta.

És – elcsenve a Rába ETO elől a trófeát – bajnok lett.

A nem mindennapi gólözön természetesen szemet szúrt, jöttek a cinikus megjegyzések, és különböző gyanúk fogalmazódtak meg.

A veszprémi tények

A történethez hozzátartozik, hogy nem éppen élcsapat a veszprémi. A felsőházban 9 mérkőzésen 9 vereség szerepelt a nevük mellett az utolsó fordulót megelőzően. Az addigi eredményeik:  Veszprém–Haladás 1-9, Veszprém–MVFC 0-7, Rubeola FC–Veszprém 12-3, Veszprém–Rába ETO 1-12, Veszprém–Aramis 2-5, Haladás–Veszprém 6-3, MVFC–Veszprém 6-3, Veszprém–Rubeola FC 3-9, Rába ETO–Veszprém 14-1.

Most cserék nélkül, csupán öt játékossal utaztak el Budaörsre, az Aramis elleni mérkőzésre. Az ötből kettő is kapus volt, egyikük az U15-ös csapat hálóőre. Neki ráadásul az első félidőben eltört az ujja, az Aramis elnöke vette kezelésbe, majd mehetett vissza a mezőnybe, merthogy onnan a „rendes kapus” védett tovább.

Az ellenőr szemével

Bősze Gyula ellenőr, egykori játékvezető, az azóta törölt Facebook-posztjában azt írta: fel sem merült a veszprémiekben, hogy ne utazzanak el, a sportszerűség megkívánta a betegségek és sérülések által tizedelt csapat játékát. Vélhetően arra gondolt, hogy különben 3-0 gólkülönbséggel az Aramisnak ítélik a győzelmet, amelynek így esélye sem lett volna a hátrány ledolgozására… És a bajnoki aranyra.

Bősze elmondása szerint annyira kihajtotta magát a foghíjas csapat, hogy a kapus a végén az egyik vetődése után felállni is alig bírt, és kiemelte, hogy a vendégek a lefújás után vastaps kíséretében hagyták el a pályát.

A budaörsi vélemény

Mersich Péter, az Aramis technikai vezetője így látta: „Teljesen korrekt mérkőzés volt. A veszprémieknek korábban is voltak nagyarányú vereségeik, mi pedig úgy készültünk, hogy minél több gólt kell lőjünk, és meg kell próbálnunk ledolgozni a harminckét gólos különbséget. A játékvezetők is alá tudják támasztani, hogy játéktudásban nagy volt a különbség a két csapat között, noha ellenfelünk maximális erőbedobással játszott.”

ETO-Aramis Forrás: aramisfutsal.hu

ETO-Aramis  •  Forrás: aramisfutsal.hu

„Teljesen más, amikor úgy készül egy csapat, hogy több mint harminc góllal kell nyerjen.” Ezt már az Aramis U17-es együttesének edzője (a felnőttcsapatban játékosként szereplő) Csopaki István tette hozzá.

Szerinte halasztásra a versenyszabályzat szerint, utolsó forduló lévén nem, lett volna lehetőség, tehát a veszprémieknek két választási lehetőségük volt, vagy elutaznak foghíjas csapatukkal, vagy lemondják a találkozót. „A mérkőzés napjának reggelén hívtak minket Veszprémből, közölték, hogy mi a helyzet és hogy nem biztos, hogy eljönnek. Tudomásom szerint végül a gyerekek mondták azt, hogy mindenképp játszani akarnak”– tette hozzá az edző.

Menet közben – hogy, hogy nem – előkerült a tény: korábban az ETO is aratott hasonlóan nagy győzelmet. Tavaly októberben 31-1-re verte a Dunaújváros csapatát. Igaz, csak úgy, menet közben, és nem bajnoki hajrá éles helyzetében.

Győri álláspont

Megkerestük dr. Drucskó Zoltánt, a Rába ETO Futsal Club elnökét, aki egyben az MLSZ futsalbizottságának elnöke: „Nem kívánjuk kommentálni a történteket, gratulálunk az Aramisnak a bajnoki címhez, mindent elkövettek, igazi sportemberi nagyságról tettek tanúbizonyságot, hogy le tudták dolgozni a tetemes hátrányukat”– mondta nem csekély iróniával.

Tőle is megkérdeztük: el lehetett volna-e halasztani a mérkőzést anélkül, hogy automatikusan az Aramisnak ítélnék a győzelmet. A válasz: igen.

Hogy miért került sor már szerdán a Rába ETO utolsó bajnokijára? „A versenyszabályzat szerint az utolsó fordulót minden csapatnak egy időben kellett volna játszania, szombaton és vasárnap azonban városi rendezvény miatt nem állt rendelkezésre a győri terem, ezért hozták előre szerdára az ETO mérkőzését.”

Torzsalkodás

Bonyolítja, bár nem befolyásolja a helyzetet a két vetélkedő klub közötti, nem is annyira lappangó feszültség.

A győriekhez közeli forrásból azt az információt kaptuk, miszerint az Aramis fordítása nem véletlen, a cél az volt, hogy kitoljanak velük. Az Aramisban irigyek a Győrben tapasztalható munkakörülményekre, és nem tudják elviselni a csapat sikereit. Pedig a győriek igazában nem a budaörsiekkel, sokkal inkább a Veszprémmel nincsenek kibékülve.

Csopaki István kérdeztük, valóban irigyek-e. „A legkevésbé sem” – hangzott az egyértelmű válasza. Sőt…

„Utánpótlás-nevelésben az Aramis a győrieknél előbb tart, annak ellenére, hogy az ETO költségvetésének a töredékéből gazdálkodik. Nekünk heti két edzésünk van, nekik öt. A felnőttcsapatuk hemzseg a légiósoktól, amit mi nem is engedhetnénk meg magunknak. A rengeteg pénz ellenére szezon közben több játékosunkat is megkörnyékezték, szinte könyörögtek nekik, hogy igazoljanak át. Hiába kértem, hogy ne csinálják, várják meg a szezon végét, továbbra is próbálkoztak”.

Csak a fejlődés

Igazságot mi nem teszünk, nem is tudnánk. Meg nem is a tisztünk. Ha viszont bármilyen szövetségi állásfoglalás érkezne az ügyben, arról hírt adunk.

A hasonló esetek megelőzésére az egyedüli lehetőség a szakág intenzív fejlődése. Addig is lehetne úgy alakítani a bajnokság létszámát, hogy a pofozógépek kiszoruljanak belőle. Mert az ellenük könnyedén elért, kétszámjegyű győzelmeknek demoralizáló hatásuk van, és kicsit komolytalanná is teszik a bajnokságot.

Mindenesetre a teljes magyar utánpótlássportnak és a futsal szakágnak egyaránt előnyére válna, ha a felnőttsportra oly jellemző hatalmi harcok levét nem tizenéves gyerekek innák meg. Mert bármi is lesz a történet vége, már most ők a legnagyobb vesztesei.

(A címoldali képünk illusztráció.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS