Juhász Dorka 16 évesen bemutatkozott az élvonalban a PEAC-Pécs együttesében, ráadásul ugyanúgy a 4-es számú mezt viseli, mint édesanyja, Balázs Hajnalka, aki a PVSK legendás korszakában volt a csapat egyik kulcsembere.
UP-info • Juhász Dorka nyáron a Rátgéber Akadémiától érkezett az élvonalbeli PEAC-Pécs együtteséhez, melyben rögtön a bajnokság első játéknapján bemutatkozhatott a felnőtt NB I/A-ban. A 191 centi magas korosztályos válogatott játékossal, aki ugyanúgy négyes számú mezben kosarazik, mint egykor édesanyja, a PEAC-Pécs honlapja készített interjút.
– Hogy érzed magadat a felnőttcsapatban?
– Nagyon jól, hiszen igazán gyorsan befogadtak a társak. Élvezem, hogy tanulhatok a rutinos felnőttjátékosoktól és az edzőktől, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Tetszik, hogy akár edzésről, akár csapateseményekről van szó, mindig nagyon jó a hangulat.
Juhász Dorka akcióban • Forrás: peacpecs.hu
– Édesanyád, Balázs Hajnalka meghatározó egyénisége volt a pécsi női kosárlabdának. Sosem volt kérdés, hogy melyik sportágat választod?
– Óvodás koromban még úsztam, mégpedig versenyszerűen. Igazából általános iskola elején álltam át a kosárlabdára. Nagy szerepet játszott az is, hogy édesanyám is kosárlabdázó volt, és otthon nézegettem a meccseinek a videóit. Ott fogalmazódott meg bennem igazán, hogy én is kosárlabdázó szeretnék lenni, és követni szeretném őt ezen a pályán. Ez igazából a saját döntésem volt, de szüleim is határozottan támogattak. Emellett szeretném megemlíteni, hogy a nyolcadik születésnapomra Iványi Dalmát kértem ajándékként, aki fáradtságot nem kímélve, a reptérről beesve teljesítette kívánságomat, és megjelent a szülinapi zsúron.
– Rátgéber László is tartott neked egyéni képzéseket, akinek edzősége alatt anyukád több bajnokságot is nyert a PVSK-val. Mit jelentett ez neked?
– Komoly megtiszteltetés, hogy ilyen híres edzőtől tanulhattam, és ő tartott nekem egyéni képzéseket. Nagyon hasznosak voltak a jövőre nézve, sok taktikai elemet mutatott és tanított nekem. Mindig változatos feladatok voltak, amiket nagyon élveztem. Eddigi pályafutásom során nagyon-nagyon sokat köszönhetek Imreh Ajtonynak is, aki nem csak az alapokat tanította meg nekem, hanem szüleim mellett nevelt is, ezért „második apukámnak” tekintem.
– Mennyire központi téma otthon a kosárlabda?
– Ez az egyik fő téma. Nincs olyan nap, hogy otthon ne kerülne szóba, milyen volt az edzés, mi történt a csapatban, de sokszor komplett családi program az is, hogy kosármeccseket nézünk a tévében. Leginkább az európai kosárlabdát követjük, azokból lehet igazán tanulni. Hanga Ádám meccseit például rendszeresen nézzük, és szurkolunk is neki. Emellett szeretek még Real Madrid-, Barcelona- és CSZKA Moszkva-meccseket is nézni.
– Igaz, hogy az egyestől az ötös posztig mindenhol tudsz játszani?
– Ez abból adódhat, hogy amikor elkezdtem kosárlabdázni, kicsi voltam, így Ajtony bácsi irányítónak képzett. Sok labdavezetést, különböző passzolási feladatokat és egyéb technikai dolgokat tanított nekem. A hirtelen növésem után is megmaradtak ezek a technikák. De ami a kérdést illeti, nem vagyok benne biztos, hogy ilyen magassággal az egyes poszton még ma is bevethető lennék, de az biztos, hogy szívesen játszottam irányítótól az ötös posztig mindent. Természetesen most már a hármas-négyes poszt áll a legközelebb a szívemhez.
Dorka és a négyes számú mez • Forrás: peacpecs.hu
– A Szekszárd elleni hosszabbításos mérkőzés volt az első tétmérkőzésed a felnőttcsapatban, ahol sikeres triplával megszerezted a PEAC-Pécs és saját magad első pontjait. Mi járt a fejedben a meccs előtt, nagyon izgultál?
– Mivel ez volt az első felnőtt bajnoki meccsem, egészséges izgalom volt bennem, de nem vagyok izgulós típus. Nagy előnynek érzem, hogy előtte már felkészülési meccseket játszottam a lányokkal, s akkor megszoktam a közeget. Az fantasztikus érzés volt, hogy az első kísérletemből betaláltam, nagy erőt adott a továbbiakban, és lehet, hogy erre sok év múlva is emlékezni fogok.
– Mennyire éled meg másként a felnőttcsapat meccseit, mint a juniorokét?
– Pár éve még az járt a fejemben, hogy biztosan nagyon izgulok, amikor bemutatkozom a felnőtt mezőnyben, és nem tudtam, mennyire lesz nehéz megtalálni a helyem az új közegben. Tényleg úgy látszik az elején, hogy zökkenőmentesen megy az átállás, aminek örülök, de azt azért pontosan tudom, hogy egészen más egy kadet- vagy juniormeccs, mint egy felnőtt bajnoki. Most, hogy ilyen klasszul befogadtak a lányok ebbe a közösségbe, egyáltalán nincs bennem elfogódottság a pályán.
– Nyáron nem akármilyen sikert értetek el a korosztályos válogatottal. Hogyan emlékszel vissza erre?
– Szerintem nagyszerű eredményt értünk el! Sok ’99-es születésű, tehát a korosztályánál fiatalabb játékossal indultunk neki az U18-as Európa-bajnokságnak, és szerintem már az alapozáskor látszott, hogy nagyon jó csapatot lehet belőlünk faragni. Az Eb-n az alapcélunk a legjobb nyolcba kerülés volt. Sajnáltuk, hogy egy kicsivel ugyan, de lemaradtunk a legjobb négy közé jutásról, de szerintem az is egy óriási dolog, hogy ötödik helyezettként kijutottunk a világbajnokságra is. Boldog voltam, hogy sikerült!
– Nehezebb, vagy éppen könnyebb a dolgod a felnőttcsapatban, hiszen a juniorok között abszolút meghatározó a teljesítményed, a felnőttek között pedig újoncként szerepelsz?
– Valóban teljesen más a szerepem ezen a két fronton. Az utánpótlásban igyekszem a csapatot vezetni, szeretném, hogy mindenben meg tudjak felelni, és vezéregyéniséggé tudjak válni. A felnőtt mezőnyben viszont segíteni szeretném a csapatot mindazzal, amit tudok. Igyekszem támadásban és védekezésben is maximumot nyújtani annak érdekében, hogy a PEAC-Pécs minél sikeresebb legyen.
– Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a kosárlabdát? Hogy állsz a sulival, mik a kedvenc témáid, tárgyaid?
– Egyelőre össze tudom még egyeztetni a sok órát, az iskolai elfoglaltságokat, az edzéseket és a meccseket. Tizenegyedikes vagyok a Babitsban, gyakran reggel 8-tól délután 4-ig benn vagyok az iskolában, utána jöhetnek az edzések és a tanulás otthon. Nagyon sokat köszönhetek az iskolámnak és az osztályfőnökömnek, mert mindenben támogatnak. Biológia fakultációra jelentkeztem, az egészségügyi és a természettudományi tárgyak érdekelnek leginkább.
– Orvos szeretnél lenni, mint édesapád?
– Nem, azért ennyire mégsem, mert tisztában vagyok vele, hogy az orvosi rendkívül erős egyetem. Apa is úgy gondolja, hogy az élsportot és az orvosi egyetemet együtt nagyon nehezen lehetne összeegyeztetni. De az orvosi pályában nem is gondolkodtam, inkább a pszichológia az az irány, ami tetszik.
– Mik a távlati terveid a kosárlabdában?
– Az életcélom az, hogy kihozzam magamból a maximumot, és mindenképpen az élvonalban szeretnék kosárlabdázni. Remélem, hogy ebben nem akadályoz meg sérülés, de azt is vallom, hogy két lábbal kell a földön állni, ezért nagy hangsúlyt fektetek a tanulásra is, hogy az iskolában is jeleskedjek, ne csak a kosárlabdában.
– Mivel lennél elégedett a szezon végén?
– Egyénileg – mivel ez az első idényem -, a tanulás évének gondolom a mostanit. Szeretném felvenni az NB I ritmusát, szeretnék minél többet fejlődni, tanulni a csapattársaimtól és az edzőktől.
