Apró pszicho-trükk a jobb szexért

Az ágyban elért élvezetek mindkét félen múlnak: ha az egyik kedvetlen, a másik sem tehet csodát. Ezzel az apró trükkel azonban szebbé teheted az együttléteket – mindkettőtök számára.

Vannak nők (valljuk be, a legtöbb ilyen), akik határozott férfira vágynak. Olyan szeretőre, akinek nem kell magyarázni, mit hogyan csináljon, mit hova tegyen. Aki olykor-olykor vágytól fűtve a falnak szorítja partnerét (persze nem erőszakosan), és megadja neki, amire vágyik. Sajnos nem minden férfi ilyen, és sokszor erről nem is tehetnek, csupán túlságosan kicsi az önértékelésük, hogy ilyen helyzetbe keveredjenek. Apró pszicho-trükk a jobb szexért

Nem arról van azonban szó, hogy ne lennének képesek rá, csupán egy kis pozitív megerősítésre van szükségük. Ezt pedig könnyen megadhatja nekik az a partner, aki elég ügyesen kommunikál. Bár az ágyban is fontos az őszinteség, nem feltétlenül kell mindig teljesen egyenesnek lenni. „Ne úgy simogass!” „Most tedd ide a kezed!” „Kicsit lassabban csináld!” Ezek a mondatok hangozhatnak utasításnak is, ami csak még bizonytalanabbá, határozatlanabbá teszi a partnert.

Helyette inkább mondd neki: „Ez volt életem legjobb szeretkezése!” Persze ne akkor, amikor nyilvánvaló, hogy ez hazugság, hanem akkor, amikor valóban jó volt vele együtt lenni. Ha ezt hallja, nem nehezedik rá akkora nyomás, inkább motivált lesz, és legközelebb még bátrabban és határozottabban közelít hozzád. Ha pedig megszerezte a kellő önbizalmat, jöhetnek a javaslataid, vágyaid, természetesen nem kritika, hanem kérés formájában. „Szerinted milyen lenne, ha…?” „Kipróbáljuk úgy, hogy…?”

Ráadásul nem kell a szeretkezés idejére korlátoznod a kívánságaid kommunikálását, nagyszerű előjáték lehet, ha küldesz neki egy üzenetet napközben: „Este csináljuk úgy, hogy…!” Vagy: „Otthon várlak a kedvenc csipkés bugyimban!” Jól hangzik, nem igaz? Jó szórakozást!

Kérdezzen szakértőnktől

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS