ARANY 100 – Emlékeznek a birkózók

weiszrichard.jpg

A Magyar Birkózó Szövetség Arany 100 elnevezéssel megemlékezés-sorozatot rendez az első magyar birkózó olimpiai aranyérem születésének, Weisz Richárd (a képen) 1908. évi londoni győzelmének 100. évfordulója tiszteletére.

A szövetség elnöksége a mai ülésén úgy döntött, hogy az Arany 100-plakettet ebben az évben minden korosztály országos kötöttfogású bajnokságának nehézsúlyú győztese megkapja.

Ünnepélyesen adják át ugyanazt az olimpiai bajnokainknak is a hónap végén Szombathelyen sorra kerülő csapat-világbajnokság keretében. 2008 minden hazai versenyének megnyitó ünnepségén felolvassák a következő emlékező szöveget:

Emlékezzünk!

Volt egyszer egy magyar fiatalember, a sport volt a mindene. Az első versenyét távolugrásban nyerte, aztán győzött diszkosz- és kalapácsvetésben, a tornában két szeren is, volt magyar súlyemelő-bajnok. Aki ennyire sokoldalú és tökéletes, az igazában persze csakis birkózó lehetett. Az is volt. Weisz Richárdnak hívták. A londoni olimpián – két sima győzelem után – a mindent eldöntő mérkőzés következett egy hatalmas erejű orosz, nevezetesen Alekszandr Petrov ellen. A 60 perces küzdelemben győzött az ész, a technika és a gyorsaság. Weisz Richárd megszerezte a magyar birkózás első olimpiai aranyérmét. Történt ez 1908-ban, éppen száz esztendeje.
 
Birkózóink 21 olimpián léphettek szőnyegre. Ötven érmet nyertek, 19 aranyat, 14 ezüstöt és 17 bronzot. Szereztek 62 további helyezést, 410 pontot.

Ezen a szép évfordulón hajtsunk fejet olimpiai bajnokaink előtt! 1908 London, Weisz Richárd, kötöttfogás 1928 Amszterdam, Keresztes Lajos, kötöttfogás 1936 Berlin, Lőrincz Márton, kötöttfogás; Zombori Ödön és Kárpáti Károly, szabadfogás 1948 London, Bóbis Gyula, szabadfogás 1952 Helsinki, Hódos Imre és Szilvásy Miklós, kötöttfogás 1964 Tokió, Polyák Imre kötöttfogás 1964 Tokió és 1968 Mexikóváros, Kozma István, kötöttfogás 1968 Mexikóváros, Varga János, kötöttfogás 1972 München, Hegedüs Csaba, kötöttfogás 1980 Moszkva, Kocsis Ferenc és Növényi Norbert, kötöttfogás 1988 Szöul, Sike András, kötöttfogás 1992 Barcelona, Repka Attila és Farkas Péter, kötöttfogás 2004 Athén, Majoros István, kötöttfogás 2008 Peking…

A történet biztosan folytatódik, az idők végezetéig.
Hajrá, magyar birkózás!
 
www.mob.hu