Aranyat nyert, traktort nem

Hatvan méter feletti dobással elnyerhette volna az edzője egyik traktorját, de az 57.45 m így is aranyat ért diszkoszvetésben a Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Az edző szerint nagy versenyző válhat a tanítványból, Aranyi Ferencből.

reb „Aranyos óriásbébi” – mondja Lengyák György utánpótlás-szakreferens, tbiliszi csapatvezető a mezőtúri Aranyi Ferencről, aki győzött diszkoszvetésben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Nem is tudunk vitatkozni a jelzővel, hiszen a viadalra készült nívós MOB-kiadvány szerint 190 centiméterre nőtt, 120 kilós a 16 éves sportoló, igaz, edzője, Barta Gyula már 191/127-es adatsorral jellemzi.

Aranyi Ferenc középen, arannyal  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Nemcsak centikről beszélhetünk vele kapcsolatban, hanem méterekről is, hiszen a grúz fővárosban rendezett fináléban több mint öt méterrel javította meg az egyéni legjobbját, és még a második legnagyobb dobásával is nyert volna.

„Nem úgy kell nézni ezt az eredményt, mintha felnőtt vagy juniorkorosztályú versenyző dobta volna – mondja a mester, Barta. – Ebben a korban könnyebb egyik napról a másikra nagyot javulni, és neki sikerült. Az elvégzett munka és a neki tanított technika alapján egyébként benne van a hatvan méter feletti dobás.”

Aranyi azonban 57,45-tel győzött, s így veszített egy traktort. Tessék?

„Csak kedves kis fogadás – mondja Aranyi. – Mezőgazdasági gépésznek tanulok, szóval, érdekelnek ezek a holmik. Az edzőm a mezőtúri sportlétesítmény vezetője is, és van két traktorja. Abban maradtunk, ha sikerül hatvan méter felett dobnom, akkor az egyik az enyém lesz.”

Az ugyan nem sikerült, de Lengyák szavaival élve megtáltosodott, és megszerezte a magyar atléták egyetlen elsőségét. Kedvezően hatott rá a verseny hangulata, nagyon tetszett neki a viadalra újonnan épült falu, a helyszín, viszont kissé szétszórtan viselkedett. Többször is elhagyta az akkreditációs kártyáját, a telefonja sem volt nála, úgy kellett kinyomozni az edzője számát, hogy közvetlenül a verseny után elújságolhassa neki a nagy hírt.

„Érdekes, hogy a selejtezőben sokkal jobban izgultunk, de a döntőben nem volt már gond – így Aranyi. – Élveztem a légkört, de persze ekkora egyéni csúcsra igazán nem számítottam, hiszen soha korábban még a közelében sem dobtam.”

Aranyi tapasztalja, hogy a siker lendületet ad, és rövid, kéthetes pihenőt követően lelkesen folytatja a felkészülést. Az edzője még nem jósolgat, de az biztos, ha két méter fölé nő, és a kitartása is megmarad, nagy dobó válhat belőle.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS