Az aranyat érthetően jobban szereti Kiss Nikoletta, bár nem csalódott, hogy a junior nyílt vízi Európa-bajnokságon két ezüstérem jutott neki. Attól ugyan tartott, hogy a felnőttek között hogyan állja meg a helyét, de eddig nem volt gond. Csak azt viseli nehezen, hogy korosztályában ő lett a macska, akire a kutyák vadásznak.
reb • Már hat Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a 18 éves Kiss Nikoletta, aki legutóbb a tenerói junior nyílt vízi úszó-kontinensviadalon bővítette a gyűjteményét. Az UTE versenyzője immár kizárólag a „terepre” készül, ráadásul a kazanyi felnőtt vb-re, ahol 25 kilométeren száll vízbe.
– Bírod még az ezüstszínt?
– Maradjunk annyiban, hogy azért az arany jobban tetszik… Persze, amikor kijöttem a vízből Svájcban az egyéni versenyt követően, ideges voltam. Ugyanattól kaptam ki, ugyanúgy, ugyanannyival, mint egy éve, hogyne lettem volna dühös! Ráadásul éreztem, hogy képes vagyok nyerni. De az edzőmmel, Kutasi Gergellyel megbeszéltük a történeteket, és én is jobban átgondoltam a versenyt. Nem tudtam volna többet vagy jobban edzeni, ráadásul pedig jó pap holtig tanul, így én is tapasztaltabb lettem.
KIss Nikolettának az idén is volt oka az örömre ( • Fotó: archív, MÚSZ)
– A csapatban szerzett második helyet is nehezen dolgoztad fel?
– Tudtam, hogy a győztes németek olyan lányt indítanak, aki nem úszott az előző napokban, plusz remek eredményei vannak 1500 méteren. Ott simán örültem a helyezésnek, pláne mert a többiekkel közösen mindig különleges a jó szereplés.
– A tavalyi két junior-világbajnoki címed után elégedett vagy azzal, ahogyan eddig az idei szezon alakult?
– Persze, ha onnan nézzük, akkor a két korosztályos Európa-bajnoki ezüstérem gyengébb teljesítmény, viszont ez az első teljes szezonom a felnőttek között, és eddigi az összes Világ Kupa-versenyen sikerült a legjobb tíz között célba érnem.
– Tartottál attól, hogy a profikkal kell vízbe szállni?
– Tartottam, rendesen, hiszen kemény a mezőny. Igyekeztem ellesni a többiektől minden apróságot. Szerencsére, rengeteget segített nekem a műfaj egyik hazai legjobbja, Olasz Anna. Nyugalmat árasztott, többször összedolgoztunk, komolyan, szinte biztonságban éreztem magam mellette. Teneróban furcsa is volt, hogy nem együtt úsztunk, kicsit elveszettnek éreztem magam nélküle.
– Kazanyban a 25 kilométeren ismét együtt tempózhattok. Próbálkoztál már a távval?
– Egyszer, júniusban Rómában, de nem fejeztem be, tizenkilenc kilométerig jutottam. Akkor elszállt a könyököm, egyszerűen nem bírtam tovább. Iszonyatosan kemény táv, hiszen elérsz tíz kilométerig, és átfut rajtad, hogy de hát még több mint a fele hátra van. Gellért Gábor szövetségi kapitány azonban biztatott, Annával végig tudom csinálni a felnőtt-világbajnokságon. Alapvetően agyban dől el, képes vagyok-e rá.
– Akkor is ennyire oldott lesz a viszonyotok, amikor Olaszra már nem afféle mentorként, hanem vetélytársként gondolsz?
– Jó barátok vagyunk, ellenfelek, és nem ellenségek. Már most is az a taktikánk, hogy az utolsó körig segítjük egymást, utána viszont mindenki megy, amerre lát.
– A szabályváltoztatások miatt jövőre ismét harcba szállhatsz az aranyért a juniorok között. Pálya még a korosztályban versenyezni?
– Motivál, mert szeretném megszerezni a hiányzó érmet. Viszont van bennem némi félelem. Már az idén is azt éreztem, hogy mindenki engem akar elkapni. Én vagyok a macska, utánam jönnek, engem kergetnek a kutyák. A felnőttek között könnyebb a dolgom, mert nem figyelnek rám.
– Hogy látod, Rióban kell számolni veled?
– Babonás vagyok, nem szeretek jósolgatni, pláne úgy nem, hogy a hazai mezőnyben az olimpiai bajnok Risztov Évát és Olasz Annát kellene megelőznöm az induláshoz. Az biztos, mindent megteszek a minél jobb eredményért. A medencével viszont már biztosan nem próbálkozom, elég télen a két fal között készülni. A nyílt vízben érzem otthon magam.
