Aranyünnep, nullás géppel

Vértes Nátán haja bánja, ha megnyeri a jégkorongozók Skills Challenge-versenyét a lillehammeri ifjúsági téli olimpián. A tizenöt éves játékos úgy érzi, fizikálisan és mentálisan is tökéletesen felkészült, arannyal akar hazatérni Norvégiából.

Pusztai Viola „Komoly a hajad” – jegyezte meg Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója, amikor a február 12-én rajtoló ifjúsági téli olimpián résztvevő fiatalok közül a jégkorongozó Vértes Nátán fellépett a Larus Rendezvényközpont színpadára, hogy a társaival együtt olimpiai esküt tegyen. Előfordulhat azonban, hogy az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia játékosa Lillehammerből már kopaszon tér haza. Egyetlen feltétele van: aranyéremnek kell lógnia a nyakában.

− Edzőmmel, Kiss Dáviddal fogadtunk, ha nyerek, nullás géppel lenyírja a hajam – mondja nevetve a 15 éves csatár. – Az előző szezonban bajnokok lettünk a Fehérvárral az U16-os bajnokságban, akkor mindenki kihidrogéneztette a haját, de attól tönkre is ment, úgyhogy lehet, rámfér a kopaszság.

Vértes Nátán fizikálisan és mentálisan is felkészült az ifjúsági téli olimpiára Forrás: MJSZ

Vértes Nátán fizikálisan és mentálisan is felkészült az ifjúsági téli olimpiára  •  Forrás: MJSZ

Az ambiciózus ifjú eltökélt szándéka, hogy ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerezzen. Azóta, hogy júliusban a finnországi selejtezőn megszerezte a kvótát, nap mint nap azért dolgozik, hogy a lehető legtökéletesebben hajtsa végre az úgynevezett Skills Challenge-versenyszám ügyességi feladatait.

− A klubomtól délelőttönként kaptam plusz jégidőt, amelynek minden percét kihasználtuk Dáviddal. A legapróbb részletekre is kitértünk, hiszen az olimpián minden tized-, vagy századmásodperc számít. Gopro kamerával felvettük a gyakorlatokat, hogy elemezzük, az egyes feladatok közben például melyik lábamat terheljem jobban, mikor, hogyan és milyen íven kanyarodjak. Úgy érzem, fizikálisan és mentálisan is készen állok az olimpiára.

Lillehammerben az első két nap még lesz ideje edzeni, illetve a küzdelem előtt lazításként városnézés is szerepel a programjába, attól kezdve azonban csak a versenyre koncentrál. A háromnapos selejtezőben tizenhatan indulnak, aztán megfeleződik a mezőny, így a február 18-i döntőben nyolcan szállhatnak harcba az elsőségért. Az ellenfeleket jól ismeri a vierumäki kvalifikációs tornáról, legnagyobb vetélytársának a kanadai, a szlovák és a német fiút tartja. De bízik benne, ha eljut a nagydöntőig, bárki is kerül az útjába, a párharcból ő jön ki győztesen.

A jégkorongozóknak az ifjúsági téli olimpia Skills Challenge-versenyében hat ügyességi feladatot – gyorsasági korcsolyázás, lövéspontosság, szlalomkorcsolyázás, lövőerő, passzpontosság, korongvezetés – kell végrehajtaniuk. A selejtezőben minden versenyszám első nyolc helyezettje kap pontot, a versenyzők az összpontszám alapján jutnak a nagydöntőbe, amelyben a nyolc legjobb vehet részt. Ott kieséses rendszerben folynak a küzdelmek, a továbbjutók kiemelése az egyes ügyességi számok selejtezőben elért helyezések alapján történik. A negyeddöntőben kiesett versenyzők két, az elődöntőben kiesettek három, a döntő vesztese négy, a döntő nyertese öt pontot kap. A hat ügyességi versenyben szerzett pontok összessége határozza meg a végső sorrendet.

A feladatok közül a „pillangó” nevű gyakorlat a kedvence:
– A „pillangó” olyan korcsolyázó technikai feladat, amelyben éles kanyarokat, előre-, hátraköröket, fékezéseket kell végrehajtanunk, a végén pedig rövid sprinttel érünk be a célba. De úgy érzem, nemcsak ez a gyakorlat, hanem az összes jól megy. Mivel alacsonyabb vagyok az átlagnál, feltételezhetnénk, hogy a lövőerő a gyengém, de szerintem sokat fejlődtem, és abban is a legjobbak között leszek. Arra kell figyelni, hogy rendesen rádőlj a botodra, kihasználd a flexét, és akkor nagyjából 130-140 kilométer per órás sebesség is összejöhet.

Nátánt egyébként mostanság sorra érik a pozitív impulzusok, hiszen az évet az U16-os válogatott játékosaként kanadai tornagyőzelemmel kezdte. A siker még elszántabbá tette az olimpia előtt. Az ötkarikás játékokon való szereplést rendkívüli lehetőségnek tartja, de igazában csak most, az elutazás előtti napokban tudatosult benne, hogy élete egyik legnagyobb élménye előtt áll.

Persze, addig még meg kell birkózni a hétköznapi gondokkal is, például azzal, hogy eltakarítsa az édesanyja szekrényére ragasztott, Kanadából hazahozott pászkát.

– Természetesen leszedtem. Az a pászka szerencsét hoz, azzal tekerem be a botomat Norvégiában is.

A 2012-ben első alkalommal megrendezett ifjúsági téli olimpián remekeltek a magyar jégkorongozók a Skill Challenge-versenyben: Kovács Attila és Gasparics Fanni egyaránt ezüstérmet szerzett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS