Arat az App Store: Újabb rekord az Apple-nél

SimTech

2016. január 7. csütörtök, 13:02

A múlt évben több mint 20 milliárd dollárért vásároltak az Apple App Store alkalmazásboltban, ami újabb rekordot jelent a cég számára. Jól indul az újév is, január elseje például a szolgáltatás történetének legnagyobb forgalmú napja lett, 144 millió dollárt költöttek el náluk a felhasználók.

Az Apple közlése szerint a 2008-as indulása óta közel 40 milliárd dollárnyi bevételhez jutottak a fejlesztők az App Store-on keresztül értékesített alkalmazások után. Figyelembe véve, hogy a bevétel 70 százaléka kerül az applikációk készítőihez, a tavalyi forgalom után több mint 14 milliárd dolláros bevételük lehetett, vagyis az összes egyharmada.

285955_d27730913c

A becslések szerint az Apple is igen jól járt, hiszen az eladott alkalmazások után levett jutalékből több mint hatmilliárd dollár jutott a cégnek.

Ahogyan egy évvel ezelőtt, most is igen aktívak voltak a felhasználók az év végén, a január 3. előtti két hétben összesen 1,1 milliárd dollárt költöttek el az App Store-ban.

Forrás: www.formula.hu – RSS