Armstrong jövőre meg akarja nyerni a Tourt

lance_armstrong.jpg

-Az a célom, hogy 2010-ben megnyerjem a Tourt- – mondta a Eurosportnak adott szombati interjújában Lance Armstrong, az amerikaiak klasszisországúti kerékpárosa, aki pályafutása során hétszer diadalmaskodott a francia körversenyen.

    A hamarosan 38. születésnapját ünneplő texasi kerekes három és fél év kihagyás után visszatérve idén harmadik lett a világ legnagyobb presztízsű viadalán, amelyet asztanás csapattársa, a spanyolAlberto Contador nyert meg. A verseny közben arról szóltak a hírek, hogy kettejük viszonya enyhén szólva nem felhőtlen.
    "Csakugyan sok feszültség volt a csapaton belül, de nem csak közte és köztem, mások is benne voltak, így nem egyszer néma csönd uralkodott a közös vacsorákon" – mondta erről Armstrong.
    Saját teljesítményét értékelve úgy fogalmazott: valószínűleg jobb volt, mint ahogy azt sokan várták, de talán nem annyira jó, mint amit ő várt magától. Hozzátette: "Jövőre jobb leszek, mint idén.Nem tudom, hogy ez elég lesz-e Alberto legyőzéséhez, de mindenesetre megpróbálom."
    A versenyző már a Tour közben bejelentette, hogy a következő szezont az amerikai RadioShack csapatban kezdi, most pedig azt is elárulta, hogy a gárda magját ugyanazok a kerékpárosok alkotják majd,mint az Asztanánál, bár neveket nem említett. Szakértők szerint a német Andreas Klöden és a szintén amerikai Levi Leipheimer biztosan ott lesz Armstrong mellett.