„Áruló”: Mourinho egy sajtótájékoztatón rúgta ki a csapatból játékosát – videó

José Mourinho rendkívül dühös volt egyik játékosára a Roma szerda esti, Sassuolo elleni 1-1-es idegenbeli döntetlenje után. A portugál edző nevet nem mondott, de keményen fogalmazott.

Sajnálom, mert az igazi csapatként küzdő társak erőfeszítéseit elárulta egy amatőr módon viselkedő játékos. Beszéltem vele, és megkértem, hogy januárban hagyja el a klubot, de nem tudom, hogy végül mit fog tenni

– mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a portugál szakember.

Szavai természetesen azonnal találgatásokat váltottak ki, mindenki az “árulót” kereste, de szinte minden út a holland Rick Karsdorphoz vezetett. A korábbi Feyenoord-hátvéd viselkedése a Lazio elleni vereség alkalmával sem tetszett Mourinhónak, miután a játékos egyenesen az öltözőbe ment, amikor a tréner a 63. percben lecserélte El Shaarawyra. Az edző akkor végül megbocsátott neki, de a Sassuolo ellen ismét magára haragította Mourinhót.

Karsdorp ezúttal a kispadról állt be a 65. percben, de játéka sok kívánnivalót hagyott maga után: három kísérletből csak egy sikeres szerelést hajtott végre, és egyetlen labdát sem szerzett, illetve nem volt sikeres tisztázása sem, majd a 85. percben, a Sassuolo góljánál ki is állították.

Bár Mourinho egyszer sem mondta a nevét, végül menedzsere, Johan Henkes “lebuktatta” védencét, amikor magyarázatot követelt Mourinhótól a bánásmód miatt.

Nagyon megleptek Mourinho szavai, emiatt magyarázatot követelünk tőle. Felháborító, hogy mindenki Rickre mutogat, miközben az edzője ki sem mondta a nevét. Elfogadhatatlan, hogy így bánjanak egy labdarúgóval, aki öt éve erősíti már a klubot – fogalmazott a játékosügynök.

A holland védőnek egyébként októberben is akadt egy emlékezetes afférja:

Balhé Mourinhóék meccsén: Majdnem összeverekedett a bíróval a válogatott védő – videó