Asztalitenisz – Majoros folytatja szárnyalását

Asztalitenisz – Majoros folytatja szárnyalását

Kormány Sport

Az olimpia közeledtével egyre nagyobb jelentőséggel bír, hogy ki hányadik helyen áll a világranglistán, ugyanis onnan is ki lehet jutni a tokiói játékokra. Férfi vonalon a mieink közül erre jelenleg Majoros Bence tűnik a legesélyesebbnek, hiszen minden eddiginél jobb pozíciót foglal el, már az 59. helyen jegyzik a világranglistán.

Majoros a 2019-es évben azt a bravúrt vitte véghez, hogy a júliust leszámítva – amikor egyetlen helyet visszacsúszott – minden hónapban javítani tudott a világranglistás helyezésén. A tavalyi esztendőt 69.-ként zárta, a legfrissebb, 2020. januári rangsorban pedig újabb tíz helyet előre lépve, 4540 ponttal már az 59. helyen található! Sokat köszönhet a 2018-as csapat-vb-n mutatott remeklésének, amelyért 1500 pontot kapott, valamint annak, hogy a tavalyi ITTF Challenge-versenyeken rendre főtáblás volt.

A válogatott többi alapemberei közül Szudi Ádám a 126., Ecseki Nándor a 139., míg Lakatos Tamás a 158. helyen áll.

A hölgyeknél változatlanul Póta Georgina (38.) a legjobb magyar, bár ő születendő gyermeke miatt kihagyja az olimpiát. Madarász Dórát (64.) és Pergel Szandrát (71.) nem sok választja el egymástól, az utánuk következő magyarok viszont már a legjobb 200-on kívül találhatók.

Jó eséllyel pályázik a tokiói kvótára a Szudi, Pergel vegyes páros, amelyet a 11.-ként jegyeznek a világon. Ezzel a pozícióval ott lennének az ötkarikás játékokon, de tavasszal még lesz három kvalifikációs World Tour-verseny.

A LEGJOBB MAGYAROK HELYEZÉSE AZ EGYÉNI VILÁGRANGLISTÁN
(2020. január)
FÉRFIAK
59. Majoros Bence
126. Szudi Ádám
139. Ecseki Nándor
158. Lakatos Tamás
417. Kovács Sebestyén
491. Lu Kaiyang

NŐK
38. Póta Georgina
64. Madarász Dóra
71. Pergel Szandra
201. Bálint Bernadett
207. Fehér Orsolya
207. Hartbrich Leonie
286. Nagyváradi Mercédesz

Forrás, fotó: MOATSZ