Átigazolás: angol sztárcsapatok vinnék a Betis tehetségét! – sajtóhír

Spanyol és angol lapértesülések szerint a Real Betis 18 esztendős tehetsége, Assane Diao olyan angol sztárcsapatok figyelmét keltette fel az új idényben, mint a Liverpool vagy a Chelsea együttese.

A 18 esztendős szenegáli-spanyol kettős állampolgárságú fiatal a sevillaiak saját nevelésű játékosa, aki hivatalosan október 1-je óta tartozik csupán az első csapat keretéhez.

Diao ígéretesen felfelé ívelő fejlődési pályájának az eredménye lett, hogy már 10 alkalommal (6-szor a La Ligában; 3-szor az Európa-ligában és 1-szer a Király Kupában – a szerk.) pályára lépett a felnőttek között.

A spanyol utánpótlás válogatott támadó Manuel Pellegrini vezetőedző bizalmát nem csak jó játékkal, hanem gólokkal is meghálálta: a fent említett sorozatok mindegyikében betalált már a Betisben, összesen négy találatot jegyezve.

A Fichajes spanyol nyelvű labdarúgással foglalkozó szakportál szerint Diao teljesítményével számos klub figyelmét felkeltette már Európában, köztük olyan angol top-csapatokét, mint a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool, vagy a Chelsea együttesei.
A beszámoló szerint a említett két sztárklub már a helyszínen is figyelte a támadót, aki leginkább a pálya bal oldaláról indulva szeret futballozni, de csatárként, vagy a pálya másik szélén is ‘otthonosan’ mozog.

Assane Diao szerződése, amit nem mellesleg a mögöttünk hagyott nyáron kötött a Betis együttesével 2027-ig érvényes, a játékos piaci értékét jelenleg 8 millió euróra taksálják (forrás: Transfermarkt).

fociclub