Atkinson is a Hyundai-nál

Atkinson is a Hyundai-nál

Beindult a Hyundai gépezet, hétről hétre új nevek kerülnek elő a kalapból. Olyan pilóták nevei, akik tapasztalatukkal és munkájukkal segíthetik az i20 WRC fejlesztését. Először Hänninen-t, majd Bouffier-t jelentették be, most Atkinson neve is napvilágot látott.

Chris Atkinson a Subaru 2008-as búcsúja után partvonalra került a világbajnokságon, de időnként megmutatta magát a legjobbak között. Szerződése volt a Protonnal, a maláj gyár színeiben a Ázsia-Csendes Óceániai bajnokságban versenyzett  egy Satria S2000-essel. 2012-ben – immár egy Skoda Fabia S2000-el – a sorozat bajnoki címét is megszerezte.

2012-ben kipróbálhatta mind a három WRC-t, Mexikóban egy Fiesta WRC-vel versenyzett, Finnországban egy DS3 WRC kormánya mögött láthattuk, míg a szezon utolsó öt versenyén a Motorsport Italia egyik Mini JCW WRC-jében versenyzett, miután a csapat elköszönt Armindo Araujo-tól, aki a szezon elejétől pilótájuk volt. A Minivel ötödik lett a Német Ralin, ez volt 2012-ben a legjobb eredménye, de a brit verseny kivételével minden futamon pontokat szerzett az olaszoknak.

Atkinson 2005-től 2008-ig versenyzett a Subaru gyári csapatánál, ahol Petter Solberg csapattársa volt. Legjobb év végi helyezése ötödik volt, ezt utolsó Subarus évében érte el, ráadásul megelőzte a nála sokkal rutinosabb Solberget. A WRC-ben egyszer sem tudott győzni, de hatszor állhatott dobogón és ezidáig negyvenegy szakaszgyőzelmet szerzett.

Az ausztrál pilóta szerepéről a Hyundai főnök Michel Nandan annyit mondot, hogy Chris Juho és Bryan – a két fő tesztpilótánk – munkáját fogja segíteni. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg hasznos tapasztalatot oszt majd meg velünk, hiszen hosszú éveket töltött a WRC-ben.

Atkinson Mini WRC-t tesztel a 2012-es Német Rali előtt

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.