Hülkenberg: A médiát zavarja a helyzetem, engem nem
A 28 éves pilótát egyáltalán nem zavarja, hogy a nagynak számító F1-es csapatok nem kapkodnak utána, sőt, nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, a Force Indiánál.
A 28 éves pilótát egyáltalán nem zavarja, hogy a nagynak számító F1-es csapatok nem kapkodnak utána, sőt, nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, a Force Indiánál.
A Goal.com értesülései szerint már folyik a tárgyalás a Milan és az LA Galaxy között…
Családias hangulat lengte körül a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” harmincötödik díjátadóját. Kiemelkedő novemberi eredményeinek köszönhetően a BVSC-Zugló vívószakosztálya kapta meg az elismerést, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. … Bővebben
A Toyota Vira koncepció a Vitz (Európában Yaris néven fut) és a RAV4 keresztezéséből született.
Hétfőn Belgrádban megkezdi férfi válogatottunk az Eb-t. A csapat legfiatalabb játékosa, Manhercz Krisztián első felnőtt tornájára készül. Ifi világbajnokunk nem retten meg a nagy feladattól, olimpiai kvótát szerezne valamint döntőt játszana a szerb fővárosban. “Jól érzem magam. A hétvégi Volvo kupa miatt van bennem hiányérzet, de azt le kell tudnom zárni. Most már csak pár […]
A köztes, vagy a változókor után jelentkező vérzés komoly problémákra hívhatja fel a figyelmet! Sajnos a hormonális változások a nők életében nem csak kellemetlenségekkel járhatnak, hanem akár komoly problémák forrásai is lehetnek. Ezek között az egyik legjelentősebb a méh nyálkahártyájából kiinduló rák, illetve a méhnyálkahártya hiperplázia.
A hírek szerint az F1-es világbajnok az amerikai átalakított, 845 lóerős Ford Mustangjára pályázott volna, de mikor megtudta az árát, inkább elállt tervétől.
Bár kezdetben táncolt, végül az atlétikában kötött ki Sorok Klaudia. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 17 éves győri versenyző 2014-ben a nandzsingi ifjúsági olimpián fáradásos töréssel végzett negyedikként. Most nyugodt a felkészülése, és a legjobbját hozná a nyári … Bővebben
Változott a hivatásos nagypályás labdarúgók 2015-2016-os téli átigazolási időszaka.
Eddig csak egy újonc helye biztos a 2016-os F1-es rajtrácson: Jolyon Palmeré, aki úgy véli, sokkal jobban tud majd alkalmazkodni idén az autóhoz, mint tette azt a tavalyi szabadedzések alatt.
Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak Kiss László csütörtökön lemondott szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől. “E nyilatkozatot aláíró magyar úszóedzők nevében a leghatározottabban visszautasítjuk azt a szégyenteljes eljárást, amellyel Hosszú Katinka, de elsősorban férje, Shane Tusup kezelte Kiss László szövetségi kapitány párbeszédre […]
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2015 októberétől folytatta a nagycsoportos korú, már iskolakezdésre készülő gyerekek részére ingyenes óvodai úszásoktatást. A program negyedik szakasza az év végével ért véget. Nem véletlen esett a választás az úszásoktatásra, hiszen egy olyan sport, amelyet egész … Folytatódik….
Annak ellenére, hogy a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis hevesen küzdött az ellen, hogy a japánok más gárdákat is ellássanak termékeikkel, mégis van rá lehetőség a közeljövőben.
Még utánpótlásnak számító, legalábbis nagyon fiatal sportolók, olimpiai és világbajnok versenyzők tűnnek el egyik évről a másikra az orosz műkorcsolyában. Az ok prózai. Ahogy a híres zenebohóc mondta: van másik. Magyar Idők/reb • Emlékeznek a cirkuszi produkcióra? Eötvös Gábortól, a … Bővebben
Pontosan 14 évvel ezelőtt új fejezet nyílt meg a McLaren több évtizedet felölelő történelemkönyvében. A Repülő Finnt a Jégember váltotta a volánnál egy esős spanyolországi teszten.
A december 27-én az angliai Croftban megrendezett Christmas Stages Ralin Malcolm Wilson is részt vett. Az M-Sport tulajdonosa Steve Perez Audi Sport Quattrójával futott demonstrációs céllal a mezőny előtt, a navigátori teendőket fia, Matthew látta el.
Három utánpótláskorú versenyzővel a soraiban edzőtáborozik két héten keresztül Kubában a bokszválogatott. Kovács László szövetségi kapitány célja az, hogy az ökölvívók megismerjék és átvegyék a kubai dinamikát. Kontrecz Márknak olyan töltést kell kapnia, hogy az idei világversenyeken érvényesítse a papírformát. … Bővebben
Maradandó fogkárosodáshoz vezethet a különböző fogfehérítő termékek használata – figyelmeztet egy kanadai szakértő.
Jóval több járművét értékesítette népszerű Passat sorozatából 2015 során Németországban a Volkswagen, mint a megelőző év során, összesen mintegy 100 ezer példányt.
Az Európa-bajnokság teljes programja, hírek, majdan eredmények… – Íme, a női válogatott Eb-kerete!– Íme, a férfi válogatott utazó Eb-kerete – Belgrádi Eb: Az összes meccs élőben lesz látható –Benedek Tibor: Megtettünk mindent, amit szerettünk volna – X. Volvo Kupa: Hozta a kötelezőt a Benedek-csapat – Univer Kupa: Hibátlan mérleggel lett tornagyőztes női válogatottunk! A […]