Leány a gáton

Bár kezdetben táncolt, végül az atlétikában kötött ki Sorok Klaudia. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 17 éves győri versenyző 2014-ben a nandzsingi ifjúsági olimpián fáradásos töréssel végzett negyedikként. Most nyugodt a felkészülése, és a legjobbját hozná a nyári junior-világbajnokságon.

reb Két nap pihenő – ennyi jutott Sorok Klaudiának az ünnepek alatt. A 17 éves futó karácsony második napján már otthoni munkát végzett, és persze mi sem természetesebb, mint hogy előtte és utána is teljes erőbedobással edzett. Legalább végre nyugodtan tehette.

A Győri Atlétikai Club versenyzője 2014-ben negyedik lett a nandzsingi ifjúsági olimpián, s ez az eredmény a későbbiek tükrében még értékesebb. Mint utóbb kiderült, fáradásos töréssel versenyzett, s csak hónapokkal később vált világossá, hogy mekkora a baj. Műtéten esett át, így tavaly csupán hat hetet készülhetett zavartalanul a nyári ifjúsági világbajnokságra, amelyen aztán nem került döntőbe.

sorok_klaudia02_szalmas_peter

Sorok Klaudia  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

„Tavaly persze csalódott voltam, de utólag már örültem a tizenharmadik helynek, hiszen jobban teljesítettem, mint azt várhattuk. Lekopogom, most semmi sem hátráltat, így nyugodt a felkészülésem, és csak az edzésekre koncentrálhatok.”

Mihez képest, persze. Kezdjük azzal, hogy Győrben nincs futófolyosó, így a versenyzők a szabadban tréningeznek, vagy elutaznak jobb körülmények közé. Néhány napja még maguk takarították le a havat a pályáról. Az ifjúságiból kiöregedve immár a juniorok között méretheti meg magát, ráadásul új gátmagassággal is meg kell barátkoznia (76 helyett 84 centi). Azt se felejtsük, hogy az idén érettségizik.

„Igazi maximalista, annak is köszönhető, hogy remek sportoló – jellemzi tanítványát a mester, Farkas Roland. – Mindenben százszázalékos teljesítményt akar nyújtani, legyen szó atlétikáról, iskoláról, magánéletről, s ez nem könnyű. De nem féltem, kitűnő tanuló.”

A gátfutó sem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy néhány hónap múlva az iskolapadban is fontos vizsga vár rá. Mint mondja, az elmúlt négy évben is képes volt összeegyeztetni a feladatokat, ráadásul tanárai, osztálytársai segítőkészek, így tartja a lépést a többiekkel.

Bár azt még nem tudja, hogy a felvételi jelentkezéskor mely oktatási intézményeket jelöli meg, a rekortánon már megvannak az ez évi tervei.

„Jósolgatni nem szeretek, de örülnék, ha minél jobban tudnék szerepelni a junior-világbajnokságon. Ha végre nem akadályoz semmi, talán a döntőt vagy a dobogót is elérhetem. A legfontosabb mégis az, hogy kiadjam magamból a maximumot, aztán meglátjuk, mire elég.”

A Mol Új Európa Alapítvány által biztosított támogatásból minden szükséges felszerelést, ruhát, vitamint beszerezhetett. Nagy lökést adhat neki a nemrég kapott könyv is. Sorok imád olvasni, kevés szabadidejében mostanság Hosszú Katinka könyveit bújja. Mint mondja, őt nem tántoríthatja el az „Iron Ladytől” az úszóklasszis körüli perpatvar.

Mi tesszük hozzá: a győzelmek receptjét viszont eltanulhatja tőle.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS