
2015-ös Belga Nagydíj – Szabadedzés-elemzés
Nico Rosberg jelentősen gyorsabbnak bizonyult Lewis Hamiltonnál – igaz, csak egy körön.
Nico Rosberg jelentősen gyorsabbnak bizonyult Lewis Hamiltonnál – igaz, csak egy körön.
Éppen tíz év ezelőtt rendeztek először F1-es nagydíjat Törökországban, amely azóta már nem a versenynaptár része. Pedig azon a délutánon a pálya ígéretesen debütált – a McLaren pedig biztosnak tűnő kettős sikert veszített el.
A japánok ellen 0-2-ről egyenlített a magyar U18-as válogatott, majd tizenegyesekkel nyerni tudott, így a bronzéremért játszhat szombaton a csehországi Vaclav Jezek-emléktornán.
Elképesztő napot produkált a magyar csapat Keszthelyen a leány junior és ifjúsági Európa-bajnokságon: a házigazdáknak mind a négy ringbe lépő ökölvívója bejutott a fináléba, így az utolsó napon az aranyéremért bokszolhat. Nagy-Pál Tamás • Az már korábban eldőlt, hogy az … Bővebben
A világelső Serena Williams szetthátrányból fordítva verte Ana Ivanovicot az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna női versenyének negyeddöntőjében.
Spában talán még soha nem volt annyira szép, napsütéses idő, mint a Belga Nagydíj péntekjén, ám az első edzésnap így is megtizedelte a Forma-1-es mezőnyt. A legnagyobb felhördülést Nico Rosberg defektje okozta, amelynek okain még eme sorok írásakor, a kora esti órákban is töri a fejét a Mercedes és a Pirelli, de kaptak a nyakukban mások is.
Márpedig hosszútávon nem működik! – mondják sokan, és van benne igazság. És most nem is a távoli városok lakói közti tartós szerelem esélyeit latolgatom egy balatoni ismerkedést követően, hanem azt, hogy terpeszkedő digitális világunkban érkezhet-e segítség a távolból pl. egy cukkernek.
MUNKATÁRSUNK JELENTI SZKOPJÉBÓL. Bár jól kezdett a magyar leányválogatott a szkopjei U17-es Európa-bajnokság elődöntőjében Oroszország ellen, a viadal egyetlen hibátlan csapata végül megőrizte veretlenségét: 33-24-re legyőzte Hajdu János együttesét. A csapat vasárnap 15 órától Dánia vagy Románia ellen lép pályára … Bővebben
Lewis Hamilton úgy érzi, a Ferrari és a Red Bull is a szokásosnál nagyobb veszélyt jelenthet számukra. Daniel Ricciardo szerint a Mercedes ezzel csak önmagát próbálja éberen tartani…
Annak ellenére, hogy a Williamsek mindkét edzésen csak a középmezőny második felében foglaltak helyet az F1-es Belga Nagydíj első napján, Bottas és Massa egyaránt optimistán nyilatkozott a nap végén.
Cikkünk első részében dr. Tóth Mária szakgyógyszerész segítségével sorra vettük a patikában kapható allergiaellenes szereket. Nem árt azonban tisztában lennünk azzal, hogy ezek a készítmények mit tartalmaznak, milyen hatással és mellékhatással járnak.
A világelső Novak Djokovic könnyedén legyőzte Stan Wawrinkát az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyének negyeddöntőjében.
A Lotus venezuelai pilótája szerint csak a balszerencsén múlt, hogy végül a korlátban kötött ki az F1-es Belga Nagydíj első szabadedzésén. Mindeközben Romain Grosjean bizakodó a hétvégét illetően.
Négy góllal legyőzte Ausztrália válogatottját a III. Tiszavirág Kupa nyitányán junior válogatottunk. Az első meccsen Montenegró és Szerbia nem bírt egymással. Az utolsó erőfelmérőjén vesz rész junior válogatottunk az Almati vb előtt. Szegeden a hétvégén Montenegró, Szerbia és Ausztrália ellen szállnak medencébe Sedlmayerék. Az első meccset az auszik ellen vívta a csapat. Nehezen lendültek […]
Carlos Bacca, a Milan kolumbiai csatára beszélt a célokról, az olasz bajnokságról, Zlatan Ibrahimovicról, Sinisa…
Francia értesülések szerint a Renault már közel került ahhoz, hogy felvásárolja a Lotus-istállót. Az enstone-iaknak valóságos mentőövet jelentene a franciák érzekése – Belgiumban ugyanis már autóik lefoglalása ellen kell védekezniük…
Olasz lapértesülések szerint a Milan megegyezett a Sampdoriával. Roberto Soriano állítólag 10 millió euróért +…
Nem jutott az elődöntőbe a női U20-as vízilabda-válogatott a voloszi világbajnokságon. A magyar csapat a negyeddöntőben 12-9-re kapott ki a spanyoloktól. A folytatásban az 5-8. helyért játszik. Pusztai Viola • Karneváli hangulatot teremtő aláfestő zenével indult a magyar-spanyol negyeddöntő a … Bővebben
A súlyosabb büntetés elkerülése végett a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) nem engedélyezi a szurkolók kiutazását a hátralévő külföldi Európa-bajnoki selejtezőkre.
Sok kicsúszás, vezetői hibák, összetört autók és egy titokzatos defekt – mozgalmasan indult a nyári szünet utáni első nagydíjhétvége Belgiumban. A napi elsőség Nico Rosberg nevéhez fűződik, ám a német cseppet sem lehet elégedett. A két Mercedest ezúttal a meglepően gyors Red Bullok követték, a Ferrarik és a Williamsek visszafogottabban kezdtek. Pastor Maldonado már délelőtt ripityára törte autóját, délután pedig Marcus Ericsson miatt is lendült a piros zászló. Így értékeltek a versenyzők a nap végén!