Szkander – Tekintélyt parancsoló magyar éremhalmozás Svájcban

Maroknyi, ám annál eredményesebb magyar csapat vett részt a szkander világkupán Svájcban. A Dachsenben megrendezett viadalon a mieink öt aranyat, két ezüstöt és hat bronzot szereztek.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott, a világ- és Európa-bajnok klasszis jobbal és ballal is világkupa-győztes lett. Ugyancsak aranyérmes lett Németh Róbert és Yurai Scherbenov bal kézzel, az U23-asok között Verbóczki Luca, szintén ballal.

Verbóczki indult a felnőtteknél is, ott két érmet is begyűjtött, mivel jobbal második, ballal pedig harmadik lett. Ezenkívül az utánpótlás korosztályban jobb kézzel szerzett még egy bronzot. A dobogó második fokáig küzdötte fel magát Szánti Imre, miután a masters mezőnyben jobb kézzel ezüstérmesként végzett.

További bronzérmesek: Varga Veronika (bal), Barzsó Alexander (bal) és Eőry Barna (sub junior, bal), valamint Szánti Imre (masters, bal).

Read More

67. BOCSKAI ISTVÁN NEMZETKÖZI EMLÉKVERSENY – Virbán Gábor – Ilyen erős versenyek kellenek a fejlődéshez, mint az idei Bocskai

Virbán Gábor lett a debreceni 67. Bocskai István Nemzetközi Emlékverseny legeredményesebb magyar férfi ökölvívója, az 54 kilósok között szerzett egy értékes ezüstérmet. A döntőben az üzbég Ojbek Dzsurajev nagyon tudása előtt meg kellett hajolnia, de a fináléig vezető úton három riválist is legyőzött. Virbán Gábor 135 mérkőzést vívott eddig karrierje során, és immáron közel tíz […]
Read More

67. BOCSKAI ISTVÁN NEMZETKÖZI EMLÉKVERSENY – Érdekességek az idei Bocskai Emlékversenyről

A 67. Bocskai Emlékverseny az egyik legerősebb volt a torna történetében, és 2016 óta nem vett részt ennyi klasszis a nemzetközi seregszemlénken. Az elmúlt tizenöt évben több későbbi olimpiai bajnok is tiszteletét tette a versenyen, és minden bizonnyal láthattunk néhány későbbi aranyérmest a 67. Bocskain. Összesen 105 női ökölvívó, valamint 189 férfi versenyző vett részt […]
Read More

Ezüstérmes a férfi kardcsapat a varsói vk-n

Három asszóját megnyerte, az utolsót viszont elveszítette a férfi kardcsapat: Szilágyi Áronék ezüstérmet szereztek a varsói világkupa-viadalon. A negyeddöntőben kicsit megijedtünk, aztán szerencsére helyre állt a világ rendje: legyőzte Egyiptomot a magyar férfi kardcsapat a varsói világkupaversenyen, így biztossá vált, hogy Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás éremért küzdhet Lengyelországban. Nem sokkal […]

Read More

Bertók Róbert – A rendkívül erős Bocskait követően folytatjuk a felkészülésünket az év fő eseményeire

Az elmúlt évek egyik legerősebb Bocskai Emlékversenyét láthatta a debreceni közönség az elmúlt napokban. Üzbegisztán, Kazahsztán, Ukrajna, Thaiföld, Anglia, Ausztrália, Argentína, Németország, Franciaország, Kirgizisztán és Lengyelország is a világ elitjéhez tartozik, részvételük jelentősen erősítette a viadalt. Bertók Róbert szövetségi kapitány csapata háromhetes, külföldiekkel együtt töltött tatai edzőtáborozást követően érkezett a Bocskaira, és a válogatott keret […]
Read More