Az 5. helyért játszik női válogatottunk a junior Eb-n

noijunioreb201602

A Faragó-csapat öt góllal verte Szerbiát, így az 5. helyért játszhat. 

junioebnok2016

Nem játszott jól, mégis simán győzött a magyar női junior válogatottunk az Eb-n. A csapat a szerbeket verte öt góllal. 11 órától az oroszokkal találkozik a torna utolsó meccsén.

„Amilyen jól játszottunk pénteken Hollandia ellen, úgy ezúttal ez nem mondható el, és akkor még finom voltam – mondta dr. Faragó Tamás szövetségi kapitány. – Pedig úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, mondhatnám ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Utána azonban érthetetlenül megtorpantunk, szinte minden szerb lövésből gólt kaptunk, és kiegyenlített az ellenfél. A félidőben megbeszéltük, hogy taktikát váltunk, ez bejött, talpra álltunk, és végül biztosak nyertünk. Összességében elmondható, tipikus női utánpótlás-mérkőzés volt, amelyen negyedekre lebontva is minden megtörténhetett… A győzelemhez a csapat nagy részének produkciója miatt két-három átlagon felüli teljesítmény kellett.” – fejezte be a szakvezető a waterpolo.hu-nak.

Csapatunk vasárnap 11 órától Oroszország ellen az 5. helyért játszhat.

Női junior Európa-bajnokság:

Szerbia–Magyarország 8–13 (1–4, 4–1, 1–5, 2–3)
Gólszerzők: Kuna Sz. 6, Tóth Cs. 2, Hertzka O. 2, Vályi V. 2, Gerendás M.

További eredmények:

Az 5. helyért:
Oroszország
–Németország 17-1

Elődöntő:
Görögország–Hollandia 5-7
Spanyolország–Olaszország 9-8

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS