Bacca számára a csapat érdekei a legfontosabbak

Carlos Bacca, a Milan csatára a Sampdoria elleni győzelem után adott interjújában elmondta, nem okozott gondot számára, hogy ezúttal a cserepadon kellett kezdenie.

Mint ismert, a piros-feketék pénteken Bacca góljával idegenben legyőzték a Sampdoriát. A kolumbiai válogatott csatárnak ez volt a negyedik gólja ebben a szezonban.

“Edzés előtt az edző azt mondta, hogy csere leszek ezen a mérkőzésen és én elfogadtam a döntését. A csapat érdekeit mindig a sajátom elé helyezem. Sokkal fontosabb számomra a csapat. Boldog vagyok, mindannyian fontos játékosok vagyunk és 100 százalékot beleadunk. Az edző döntésétől függ, hogy ki fog játszani és ezt tiszteletben kell tartanunk. Elégedett vagyok, de még van hová fejlődni.” – mondta Bacca a MilanTV-nek.

“Most a Lazio elleni meccsre koncentrálnunk. Győzelemre kell játszanunk és meg kell nyernünk a meccset, különösen azért, mert a legutóbbi találkozónkat elveszítettük a San Siróban. Az emberek azt mondják, hogy csak akkor játszok jól, amikor gólt lövök, de ez nem igaz. Mindent megteszek a pályán és mindig 100 százalékra törekszem.”

“Suso? Ő egy nagyszerű játékos. Remek labdát kaptam tőle.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS