Szabó Krisztián az eredeti tervek szerint csütörtökön útra kelt volna Portugáliába, hogy kétszeres junior Európa-bajnokként most először bemutatkozzon a felnőtt elitben is.
Sajnos azonban a magyar versenyzőnek ki kell hagynia az autókrossz idénynyitót, ugyanis az utolsó teszten tönkrement a vadonatúj vasszöcske vadonatúj motorja.
„A vezérlés hibásodott meg, a kipufogószelep belenyitott a dugattyúba, leszakadt a szeleptányér, attól kezdve minden baja volt a motornak, mindent cserélni kellett benne. És hiába volt meg az összes szükséges alkatrészünk, nem készültünk el időben. A motor hétvégére lesz kész, így Portugáliába nem tudtunk elutazni” – mondta a Felix Promotion által képviselt Szabó Krisztián, aki azért azt is hozzátette, öt versenyenként egyet lehet mínuszolni (vagyis egy futam eredményét eldobni), így nem kerül túl nagy hátrányba a sorozatban, ráadásul az idei esztendőt amúgy is afféle tanulóévnek szánták, hiszen most mutatkozik be a felnőttek között.
Szabónak egyébként nincs túl sok ideje arra, hogy a portugál Eb-futam miatt szomorkodjon, hiszen a jövő hét végén már Franciaországban csapnak össze a világ legjobb autókrosszosai, s akkor a magyar fiú is ott áll majd a rajtvonalnál.