Az abszolút újonc

Parádésra sikerült Osváth Attila 2015-ös éve, hiszen négy hónappal ezelőtt még NB II-es játékos volt, míg most Dzsudzsák Balázzsal és Gera Zoltánnal készül a Feröer-szigetek és a Görögország elleni Eb-selejtezőre – természetesen egyelőre a labdákat “hordja” az edzésre, a többi fiatallal együtt.

Nagy-Pál Tamás Ha valaki januárban azt mondja Osváth Attilának (címlapfotó: MLSZ), hogy októberben a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőre készül a magyar válogatottal, jó eséllyel körbekacagja. De talán még májusban is. A 20 éves szélső védő akkoriban ugyanis az NB II-es Szigetszentmiklósban rúgta a bőrt. Felfigyelt rá azonban a vébére készülő U20-as válogatott újdonsült mestere, Bernd Storck, és elvitte az új-zélandi tornára.

Osváth Attila1

Osváth Attila (balról a harmadik)  •  Forrás: MLSZ

Osváth élt a lehetőséggel, hiszen mind a négy mérkőzést végigjátszotta, Mervó Bence után a torna legnagyobb magyar felfedezettje lett. Onnan már egyenes út vezetett az NB I-be, vagyis a Vasasba, ahol azóta is rendszeres játéklehetőséget kap – nem teljesen véletlen hát, hogy a szövetségi edző ismét meghívót postázott neki.

„Elképesztően gyorsan zajlanak idén az események – nyilatkozta honlapunknak a telki edzőtáborból a játékos. – Szigetszentmiklóson még csak az járt a fejemben, hogy játszhassak pár percet a vébén, nyújtsak jó teljesítményt, aztán meglátjuk, mi történik a nyáron. A vébén alapember voltam, és befutott az angyalföldiek ajánlata. Az A válogatott kerettagság már csak hab a tornán, amihez az is kellett, hogy Szanyó Károly vezetőedzőtől megkapjam a Vasasban a bizalmat. Másra nincs is szükségük a korombeli játékosoknak.”

Bár a fiatalokra épülő piros-kék gárda egyelőre botladozik a bajnokságban, Osváth rendre megbízható teljesítményt nyújt, ráadásul a Honvéd ellen sikerült szépségdíjas gólt lőnie. És rengeteget fejlődnie. „Ha egy osztályt feljebb lép az ember, akkor jobb játékos is lesz. Mindig van mit tanulni. Gyorsabb lettem fejben, és taktikailag is érettebb.”

A jelek szerint mindezt a közben szövetségi kapitánnyá avanzsált Storck továbbra is figyelemmel kísérte. „Felhívott telefonon, és közölte, hogy benne vagyok a keretben. Képzelheti, mennyire meglepődtem. Azon nem gondolkoztam, hogy a szűkített keretbe is beférhetek-e, egyszerűen csak boldog voltam.”

De a keretszűkítésnek sem esett áldozatául, vagyis az öröm fokozódott – utazhatott Telkibe, Dzsudzsák Balázsékhoz.

„Én vagyok az egyetlen abszolút újonc, hiszen ha csak egyetlen edzőtábor erejéig, de  mindenki volt már korábban a keret tagja. De nagyon jól fogadtak a társak, közvetlenek. Persze, a labdákat én cipelem az edzésekre Nagy Ádámmal és Kalmár Zsolttal, akiket egyébként már régóta ismerek. De nemcsak őket, hanem például Lang Ádámot, Kádár Tamást vagy Márkvárt Dávidot is, így volt kivel megtalálni a közös hangot.”

Osváth úgy érzi: hiába edz együtt például Gera Zoltánnal is, már az elején sem volt megilletődve. „De mondhatnám úgy is: nem lehettem megilletődve. Ha valaki idekerül, annak biztosan van valami alapja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hű, de nagy játékos vagyok. Ellenben bizonyítani szeretnék, amit megilletődve nem lehet.”

Arról egyelőre sejtése sincs, hogy a Feröer-szigetek vagy a Görögország elleni sorsdöntő Eb-selejtezők valamelyikén szóhoz juthat-e, nagyban függhet az eredmény alakulásától is, hiszen például a második meccs adott esetben akár már tét nélkülivé is válhat. „Nem is gondolkozom ezen, csak dolgozom. Már az is nagyszerű, hogy egyáltalán itt lehetek. Bizonyítanom kell, hogy nem véletlenül.”

Reális az esély, hogy egy hét múlva akár az Eb-döntőbe jutást ünnepelhesse a kerettel. Az még úgyis emlékezetes lehet, ha egyetlen percet sem játszik. „Valóban hatalmas a sansz, de nem látszik a fiúkon. Nem érezni, hogy nyomás lenne rajtunk. Mindenkinek jó a kedve. Megy a viccelődés, a munkát ugyanakkor nagyon komolyan vesszük. A hangulatot fokozta, hogy kiderült: nem lesz zártkapus a Feröer elleni meccs. A valódi focihoz nézők kellenek. A teltháznál pedig nincs jobb háttér a sorsdöntő Eb-selejtezőn.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS