Az AC Milan megkörnyékezte az argentin edzőt – sajtóhír

Azok után, hogy felröppentek a távozásáról szóló hírek, az AC Milan máris felvette a kapcsolatot az argentin sikeredzővel…

(Photo by Khalid Alhaj/MB Media/Getty Images)

Germán García Grova információi szerint az edzőt kereső AC Milan vezetősége felvette a kapcsolatot a szaúdi Al-Ittihadtól távozni készülő Marcelo Gallardo képviseletével, és a felek hamarosan találkozhatnak egymással.

Gallardo a tavaly novemberi kinevezése óta 30 meccsen irányította az Al-Ittihadot, amely ebből 14 találkozót nyert meg és 13-at vesztett el három döntetlen mellett.

A 48 éves argentin sikeredző azelőtt 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate edzőjeként: többek közt az argentin bajnokságot, helyi kupát, valamint nemzetközi címeket is elhódítottak, mint például 015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be.

Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint az AC Milan az idény végén meneszteni fogja a csapatot öt éve irányító Stefano Piolit, akivel megnyerték a Serie A 2021-2022-es idényét.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Az AC Milan megkörnyékezte az argentin edzőt – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.