Az akadály nem akadály

A záró napon Juhász Balázs bronzérmet szerzett a 3000 m-es akadályfutásban az Eskilstunában rendezett junior atlétikai Európa-bajnokságon. A magyar küldöttség három különböző színű éremmel tér haza Svédországból.

reb Spiriev Attila szakmai igazgató, egyben a csapat vezetője az eskilstunai junior atlétikai Európa-bajnokság előtt visszafogottan úgy fogalmazott, hogy többen nem az esélytelenek nyugalmával indulhatnak Svédországban. Nem vagyunk biztosak abban, hogy az említett versenyzők közé sorolta-e a 3000 m akadályon szereplő Juhász Balázst.

juhasz_balazs_masz

Juhász Balázs dobogóra futott  •  Fotó: Zádor Péter, MASZ

Mindenesetre a debreceni atléta már a selejtezőben egyéni csúcsot futott, azzal biztosította a helyét a fináléban. A döntőben aztán Suba László tanítványa – aki két éve a 22. lett 1500 m-en a donyecki ifjúsági világbajnokságon – bátor versenyzéssel ismét felülmúlta önmagát, és egyéni rekorddal a dobogó harmadik fokára futott fel.

Az Eb utolsóként véget érő számában, a női gerelyhajításban Szilágyi Réka első dobását látva akár újabb éremben bizakodhattunk. Az 55,91 m-es kísérletet azonban gyengébbek követték, míg három riválisa is felülmúlta őt, így maradt az amúgy értékes negyedik hely. Moravcsik Angéla nem dobhatott hatszor, a kilencedik helyen végzett. A távolugrás fináléját Bajnok Eszter a nyolcadikként fejezte be.

A magyar küldöttség a kalapácsvető Halász Bence arany-, a 100 m gátas Kozák Luca ezüst- és Juhász Balázs bronzérmének köszönhetően minden színű medáliából gyűjtött egyet-egyet, s az éremtáblázaton a 13. helyen zárt (az élen 17 éremmel Nagy-Britannia végzett).

Szebegyinszki Richárd ötödik lett diszkoszvetésben a cali ifjúsági világbajnokságon, míg Németh Eszter a kalapácsvetés fináléjában hetedikként zárt. Rövid összefoglalónkat itt találja.

JUNIOR ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ESKILSTUNA (SVÉDORSZÁG), 3. NAP
Férfiak. Diszkoszvetés: 1. Bartlomiej Stoj (lengyel) 68,02. 400 m gát: Victor Coroller (francia) 50,53. 800 m: Kyle Langford (brit) 1:48,99. Hármasugrás: Nezim Babajev (azeri) 17,04. 4×100 m: Svédország (Emil von Barth, Austin Hamilton, Thobias Nilsson Montler, Gustav Kjell) 39.73. Rúdugrás: Adam Hague (brit) 5,50. 3000 m akadály: 1. Yohanes Chiappinelli (olasz) 8:47,58, … 3. Juhász Balázs 8:58,11. Tízpróba: 1. Jan Dolezal (cseh) 7929. Nők. 400 m gát: 1. Nenah de Connick (belga) 57,85., … 8. Szűcs Noémi 59,83. Magasugrás: 1. Morgan Lake (brit) 1,91. 4×100 m: 1. nagy Britannia (Shannon Malone, Shannon Hylton, Chalotte McLennaghan, Imani Lansiquot) 44,18. 1500 m: Bobby Clay (brit) 4:17,91. Távolugrás: 1. Florentina Marincu (román) 6,78, … 8. Bajnok Eszter 6,07. 5000 m: 1. Lina Reh (német) 16:02,01. Gerelyhajítás: 1. Maria Andrejczyk (lengyel) 59,73, … 4. Szilágyi Réka 55,91, … 9. Moravcsik Angéla 51.55.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS