Az "Álmok Színházában" folytatná a tündérmesét a Tottenham

premier_league.jpg

Az elmúlt hetekben remek formában futballozó Tottenham Hotspur az Arsenal és a Chelsea legyőzése után újabb rangadóra készül: az észak-londoniak a címvédő Manchester Unitednél vendégeskednek az angol Premier League hétvégi, 36. fordulójában.

    A sorozatban negyedik, összességében 19. bajnoki győzelemükért hajtó Vörös Ördögök a forduló nyitómérkőzésén csapnak össze a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyre leginkább esélyes Tottenhammel, míg a listavezető – az MU-t egy ponttal megelőző – Chelsea a vasárnapi zárótalálkozón a Stoke City-t fogadja.

    A Tottenham legutóbb 1989-ben tudott győzni az Old Traffordon, s az elmúlt kilenc esztendőben egyetlen alkalommal sem volt képes megverni a Manchestert. Utóbbinak a bajnoki címért folytatott versenyben égető szüksége van a pontokra, először a hétvégén, majd az utolsó két fordulóban a Sunderland és a Stoke elleni mérkőzésén.

    A Chelsea vasárnap egyértelmű esélyesnek számít, a következő körben azonban már jóval nehezebb ellenfél vár rá, nevezetesen az Európa Liga elődöntőjében harcoló Liverpool. A hét utolsó napján eltiltás miatt nem léphet pályára a csapatkapitány John Terry, valamint a középpályás John Obi Mikel, aki bokasérülése miatt valószínűleg az idény végéig nem játszhat. Didier Drogba, az ágyékproblémákkal küzdő elefántcsontparti támadó játéka kérdéses, elképzelhető, hogy Carlo Ancelotti, a londoniak olasz vezetőedzője ezúttal Nicolas Anelkának szavaz bizalmat.

    A Tottenhamtől elszenvedett vereséggel az aranyérem megszerzésének lehetőségével már kevésbé számoló Arsenal ezúttal a negyedik helyért harcoló Manchester City-t látja vendégül szombaton, míg Gera Zoltán csapata, az EL-elődöntőjének csütörtöki első mérkőzésén, Hamburgban 0-0-s döntetlent elért Fulham vasárnap a liverpooli Evertonhoz utazik.

    Premier League, 36. forduló:
    szombat:
Manchester United-Tottenham Hotspur 13:45 ó
Bolton Wanderers-Portsmouth 16
Hull City-Sunderland 16
West Ham United-Wigan Athletic 16
Wolverhampton Wanderers-Blackburn Rovers 16
Arsenal-Manchester City 18:30
    vasárnap:
Aston Villa-Birmingham City 13 ó
Burnley-FC Liverpool 16
Everton-Fulham 16
Chelsea-Stoke City 17

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.